Ingyen jogsi katonai oktatókkal?
Az előzetes hírek szerint, ősztől indulnak a középiskolások számára a jogosítvány megszerzéséhez szükséges ingyenes tanfolyamok, a vezetési gyakorlatot pedig az elképzelések szerint hivatásos katonák oktatják majd.
Az előzetes hírek szerint, ősztől indulnak a középiskolások számára a jogosítvány megszerzéséhez szükséges ingyenes tanfolyamok, a vezetési gyakorlatot pedig az elképzelések szerint hivatásos katonák oktatják majd.
Múlt héten, Híradónkban már beszámoltunk róla, hogy a győri Városrendészet és az Arrabona Hajós Egyesület nagyon sokat tesznek a Győr folyópartjain is egyre inkább fellendülő vízi turizmus biztonságosságáért.
Minden 16. életévét betöltött személy részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzéseken, ráadásul a Győri Szakképzési Centrum intézményeiben az első két szakma megszerzése ingyenes.
A vállalkozásoknak vármegyénkben is óriási igényük van a tudásra, a folyamatos fejlődésre, ezért egy újabb jövőbemutató tanfolyam sorozatot indított el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, összefogásban a Széchenyi István Egyetemmel. A társaságoktól kapott jelzések olyan képzésekre mutattak igényt, melyek kiemelt jelentőségű részterületekre fókuszálnak, miközben válaszolnak a gazdaság és az ipar kompetenciafejlesztési kihívásaira úgy, hogy rövid idő alatt nyújtanak magas szintű, gyakorlatban használható tudást. Az első képzés júniusban véget ért, a sikeresen teljesítő vállalkozások képviselői szerdán vehették át tanúsítványaikat a kamara székházában.
Július 9. és szeptember 30. között kedvezményes belépőt válthatnak a győri lakcímkártyával rendelkező személyek a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kiállításaira.
Szennyvízvezeték rekonstrukciós munkák kezdődtek július 10-én, szerdán a Kálóczy tér északi oldalán. A Pannon-Víz Zrt. kéri a Révfaluban közlekedők türelmét, különösen a reggeli és a délutáni órákban, amikor egyébként is nagy forgalmat bonyolít az érintett terület.
A Pannon-Víz Zrt. tájékoztatja a felhasználókat, hogy a társaság 2024. július 12-én (pénteken) 8 és 10 óra között munkálatokat megelőző próbazárást végez Győrben, a Hűtőház utcában, az ivóvízhálózaton.
A Magyar Asztronautikai Társaság 1994-ben, immár 30 éve kezdte el szervezni nyári Űrtáborainak sorozatát. A különleges, az érdeklődő középiskolásoknak egy hét intenzív űrélményt adó, szó szerint utazótábor idén Győrbe látogatott, hogy városunkban szerezzen felejthetetlen élményeket a tudós ifjúságnak. Szakmai előadásokkal, bemutatókkal, kirándulással, csapatfeladatokkal de játékos vetélkedővel is készültek az ötletgazdák. Szerdán egy kedvelt tudományos helyszínen, a Mobilisben gazdagodtak új ismeretekkel a felfedező fiatalok.
Amennyiben az időjárási körülmények engedik, július 11-én, csütörtökön földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek Győr területén. A melegködös technológiával működő berendezés a tervek szerint az esti órákban dolgozik.
A rendkívüli hőségben is folytatódik a munka a közterületeken. A Győr-Szol Zrt. ebben az időszakban különösen nagy figyelmet fordít a szabadban dolgozó munkavállalók védelmére.