Nem nyugszanak a telefonos csalók
Banki alkalmazottnak kiadva magukat ürítik ki az áldozatok bankszámláit Győr-Moson-Sopronban is.
Banki alkalmazottnak kiadva magukat ürítik ki az áldozatok bankszámláit Győr-Moson-Sopronban is.
A Fidesz-KDNP győri, önkormányzati képviselői a szolgáltató cégekkel karöltve hosszú évek óta nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális fejlesztésekre, és nem csak a forgalmas utak vonatkozásában, hanem például a kiskerti övezetekben is. Szerdán, egy már korábban eltervezett beruházás eredményeként a Tarkarét utcában kezdődhettek meg a munkálatok.
A győri Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal, s a sportág azóta is töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. A tehetséges fiatalokat az intézmény tulajdonában lévő Uni Pro Sport Kft. programvezetője kutatja fel és segíti a minél jobb teljesítmény érdekében.
Elengedni, új életet kezdeni. Nehéz témákat boncolgat a Győri Nemzeti Színház napokban bemutatott darabja, a Balettláb, melyben három kiváló művész bensőséges játékával hagy mély nyomot a nézőben, a Padlásszínház olykor szívfacsaró, olykor pedig szentimentális hangulatú terében. Móczár Bence rendezésében ismét egy felejthetetlen dráma született.
Eredményes évet zárt és a fiatalok között is egyre népszerűbb a Győri Ipartestület, amely kitüntetéssel köszöntötte jubiláló, évfordulós tagjait.
Közlekedési balesettel kapcsolatban szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség.
Felgyúltak a győri advent fényei. A téli időszakban egyébként is különleges hangulatot árasztó város, este fényárban úszó, díszes arcát mutatja a győrieknek és a városba látogató vendégeknek.
„A hely, ahol élünk” címmel projekthetet tartanak a ménfőcsanaki Petőfi Sándor Általános Iskolában. Az esemény lényege, hogy iskola tanulói izgalmas, projekt jellegű feladatokon keresztül megismerjék Ménfőcsanak városrész nevezetes épületeit, gazdag történelmét és különleges népszokásait.
December 3 és december 7 között zajhatásra kell számítani.
Advent első vasárnapján elindult a Győri Filharmonikus Zenekar kamarazenei Flesch bérlete. A felhangzó Krommer és Schumann művéről a közreműködő művészeket, Farkas Kálmánt és Burai Zsoltot kérdeztük.