Irány az alaptábor!
Kovács Albert és Vitéz Péter szerencsésen megérkezett Kirgizisztánba, s már a hivatalos ügyek intézésén is túljutottak. Szurkoljunk nekik, hogy jó idő legyen!
Kovács Albert és Vitéz Péter szerencsésen megérkezett Kirgizisztánba, s már a hivatalos ügyek intézésén is túljutottak. Szurkoljunk nekik, hogy jó idő legyen!
A Mosoni-Duna áradása szerda éjjel megállt, azóta óránként 2-4 cm-es apadás figyelhető meg a folyón.
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának kilencedik fordulójában többek között gyermektáborokat, lovasterápiás fejlesztő foglalkozásokat és kerékpáros pihenőhely kialakítását is támogatja Győr-Moson-Sopron megyében. A helyi vásárlók a legtöbb voksot a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének Érezz velük elnevezésű pályázatára adták le, és ezzel a kezdeményezés a szavazók számát tekintve országosan is első helyen végzett. Az áruházlánc a szavazatok számának függvényében 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá a pályázatok megvalósításához.
Az elmúlt 24 órában már sehol nem mértek számottevő csapadékmennyiséget, s az előrejelzés sem jósol utánpótlást. Apad a Duna és a Rába is.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségfejlesztési Tervet készít a 2021-2025 közötti időszakra. Ehhez a városvezetés számít az itt élők véleményére.
Az árhullám levonulásáig Győrben lezárják a Móricz Zsigmond rakpartot, ezért 6-os és CITY jelzésű helyi autóbuszjáratok terelt útvonalon közlekednek.
A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Kedd este érte el várható legmagasabb szintjét a Mosoni Duna mostani árhulláma.
Olvasónk szeme láttára történt a baleset.
Különleges tulajdonságú padlóburkolat-fejlesztéseiért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díját nyerte el a Graboplast Padlógyártó Zrt. a 29. Innovációs Nagydíj Pályázaton.