Intézkedések

1023-szor szondáztattak a megyei rendőrök az elmúlt napokban

Fotó: police.hu
Győr+
2021.11.12. 13:00

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel, illetve három anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány nyolc személyt fogott el, akik közül kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, négyet az ellenük érvényben lévő körözés alapján, illetve két személlyel szemben egyéb ok miatt intézkedtek a rendőrök.

Az egyenruhások a megye útjain 1023 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amely során egy esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 13 esetben éltek a rendőrök, 23 személy esetében közigazgatási, míg 37 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #intézkedés | #közlekedés | #rendőrség |