Hirdetés
Egy missziós orvos élményei

Doktor Réka beteljesült álma

Fotó: Dr. Fodor Réka
J. Kovács Andrea
2021.11.12. 19:05

„Afrékának", azaz dr. Fodor Rékának valóra vált legszebb gyerekkori álma, missziós orvos lett. A minap családjával együtt fiatalokkal beszélgettek a Szent Imre templomban hitről, hivatásról és életük csodáiról. Szívesen adott interjút a Győr Plusznak is.

Hirdetés

Mindig vágyott rá, hogy világot lásson, hogy missziós orvos legyen?

Persze. Tizenkét évesen olvastam Albert Schweitzert, s onnantól tudtam, hogy én missziós orvos leszek, ezért jelentkeztem az orvosira. Utána viszont harminc évig elfelejtettem, és 44 évesen teljesült az álmom. A Jóisten addig biztos nem tartott rá alkalmasnak. Az a lényeg, hogy ne adjuk föl az álmainkat, mert bármikor összejöhet. A kalandvágy mindig bennem maradt, a rendszerváltás után, amikor már lehetett utazni, egyből kitörtem. Halasztottam egy évet az egyetemen és elmentem Párizsba utcazenésznek. Tudtam annyira zongorázni, hogy a megélhetés nem jelentett problémát. Sőt, nagyon bejött, akár örökre kint maradtam volna. Csak aztán erős késztetést éreztem, így szó nélkül visszajöttem és befejeztem az egyetemet. Közben ösztöndíjasként elmentem Stockholmba egy szemeszterre, nem tagadom, a fő hajtóerőm az utazás volt. A missziós vágy azért mindig megmaradt, csak nem hittem benne, hogy kijutok, hiszen közben feleség és két gyermekes anya lettem. 2015-ig úgy segítettem, hogy férjemmel sok gyereket etettünk jelképes örökbefogadással. Az itthoni szegényeknek is adományoztunk, de a szívem csücskében a legelesettebbek voltak.

Hirdetés

S hogyan lett ebből utazás?

Az interneten láttam meg egy felhívást, hogy Ugandába missziós orvosokat keresnek. Teljesen irreálisnak tűnt, hogy 44 éves családanyaként beválasszanak. Amikor a férjemnek elújságoltam, hogy jelentkeztem misszióba, azt felelte: sikerülni fog, hiszen ez a gyerekkori álmod! Valóban sikerült, és biztosan tudom, hogy a Szentlélek vezette a kezemet. Az egész család velem örült. Az első út 40 napig tartott. Mivel a SOTE háziorvosi tanszékén tanítok, ezért nem is lett volna több szabadságom. Tudtam, hogy hazaértem, pedig ott aztán volt malária, tífusz meg kolera. Négy fős csapatunkkal kintlétünk alatt négyezer beteget láttunk el, 12-16 órát dolgoztunk naponta. Egy missziót megszervezni nagyon komoly feladat. Láttam hogyan kell csinálni és láttam a hibákat is. Biztosítani kell az ivóvizet, mert a kolerás orvos nem tud gyógyítani. Kell, aki főz. Kell helyi ember, aki sofőr, aki tudja, hogy egyes ügyeket hol és hogyan lehet elintézni. Persze azt is megtanultam, mit nem szabad tenni.

Az élményekből könyv lett és alapítvány is született…

Hazaértem és férjemmel elkezdtem írni az Afréka könyvet. Úgy gondoltam, 3500 forint lesz az ára, mert pont ennyibe kerül egy malária gyógyszer. Évente több mint egymillióan halnak meg maláriában, pedig gyógyítható betegség, de nincs nekik 10 dollárjuk, hogy megvegyék a gyógyszert. Csakhogy ebből rengeteget kellett volna eladni, erre esély sem volt.

Azért hoztuk létre az Afréka Alapítványt, hogy Jézus legyen a középpontjában és minden tiszta forrásból fakadjon. Persze senki nem támogatta, mert nem is hallottak róla. Ráadásul a férjem rákbeteg lett. Súlyos állapotba került, szinte már haldoklott, így aztán nem mehettem vissza Afrikába. Később hála Istennek jobban lett, majd csodálatos módon meggyógyult, de ez már egy másik történet.

Aztán mégis visszatért…

Teljesen véletlenül összebarátkoztam Csókay András professzor úrral. Az ő segítségével kerültem ki Nigériába, egy Onitsha nevű városba. A kórházat a katolikus egyház tartja fönn. Amikor megérkeztem, egyből megöleltek, úgy fogadtak, mint kedves testvérüket. Megismerkedtem Valerian Okeke érsekkel, aki hihetetlen örömmel és szeretettel volt irántunk. Hazaérkezvén már Erdő Péter bíboros is hallott rólunk, meghívta az érseket az Eucharisztikus Kongresszusra, engem pedig felkért a NEK egyik hírnökének. Innentől kezdve egy csapásra minden megváltozott. Előtte annak is borzasztóan örültem, ha 3 millió forint összejött egy misszióra. Az ugyanis tízezer dollár, abból meg lehet menteni 1000 beteget, ilyenkor azonnal rohantam Afrikába.

Tavaly nem is tudott hazajönni a járvány miatt…

Igen, 2020. márciusában még a lezárás előtt azért tudtam kimenni, mert itt a győri előadásomon összegyűlt a szükséges adomány. Az utolsó géppel utaztam, s a koronavírus miatt kint rekedtem fél évre Nigériában. Ott éppen éhínség pusztított. Ez alatt az idő alatt azonban rengetegen felfigyeltek ránk, rólunk szóltak a híradások és megtörtént a csoda. A jószándékú magyar emberek felajánlásaiból 150 millió forint gyűlt össze az Afréka Alapítványnak. Ebből 7500 családot tudtunk segíteni, hogy ne haljanak éhen. A magyar kormánytól még egy mentőautót is kaptunk. Annyira jó érzés volt, hogy nem hiába rekedtem kint.

Milyen az élet Nigériában?

Csak Onitshában nyolc millió ember él. Tizenöt éve még másfél milliós város volt. A Boko Haram szélsőséges iszlám terrorszervezet az ország északi részében hatalmas területeket tart rettegésben. Van úgy, hogy egész iskolákat elrabolnak, rengeteg vérengzés fűződik hozzájuk. Így ebbe a déli keresztény városba özönlenek a menekültek, vagyis a belső migráció miatt vannak ilyen sokan.

A népesség 10-20 százaléka elképesztő fényűzésben él, középréteg gyakorlatilag nincs. Nyolcvan százalékuk viszont annyira szegény, hogy napi egy dollárból tengődik. Van 7-8 gyereke, kimegy a piacra, egész nap árul és a nap végén kb. 1 dollárnyi pénzt visz haza. Ebből nem lehet sem iskolát, sem kórházat fizetni, mert semmi sincs ingyen. Ebben a 200 milliós országban ugyanis nincs társadalombiztosítás, nem létezik szociális háló. Ellenben nagyon erős a család, az időseket tisztelik és nem hagyják magukra. A borzasztó nyomor ellenére lehet, hogy kevesebb a hajléktalan mint nálunk. Bármilyen furcsa, de boldogok, örömmel és hittel élik az életüket. Sajnos tömegével halnak meg olyan betegségekben, ami a nyugati világban már elképzelhetetlen. Nálunk egy agytumoros gyerek jó eséllyel meggyógyul, ha időben megműtik, ott erre nincs pénz. A gyógyulás a gazdagok kiváltsága, csakúgy mint az iskola. Az egyetlen kitörési út a nyomorból. A legtöbb beteg nem tud olvasni és írni. Az Afréka Alapítvány 121 ösztöndíjat fizet jelenleg. A legfontosabbnak ezért nem is a gyógyítást, hanem a képzést tartom.

Hogyan fogadják az orvosokat az emberek?

Mintha istenek lennénk. Annyi hálát, dicséretet életemben nem kaptunk, mint ott. Nem tudunk sétálni az utcán, azonnal körbevesznek és mindenhová elvisznek. Nekünk kell őket lecsillapítani, nehogy elbízzuk magunkat. Ötezer fős egy mise, órákon át táncolnak és énekelnek, majd felállnak és kórusban kiabálják: doktor Réka, doktor András! Félelmetesen nagy a tisztelet, nehéz megszokni.

Kapcsolódó témák: #Afrika | #életmód | #orvostudomány | #utazás |
likeold
a fb oldalunkat