Szoros a verseny

Győr 750 vetélkedő: túl a harmadik fordulón

thumbnail
Győr+
2021.11.12. 14:48

Az Arrabona EGTC TOP.7.1.1-16-H-ESZA-2020-01590 kódszámú pályázata keretében szervezett 750 vetélkedő 5 csapata már a harmadik forduló feladatait is teljesítette.

Márton napján rendezték a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér közreműködésével a művészetre és kultúrára összpontosító fordulót, amelynek a végeredménye nagyon szorossá tette az összesített versenyt.

A versenyzőknek Győr nevezetes helyszíneit, műalkotásait kellett felkeresni egy útmutató alapján. Különböző kérdésekre kellett megkeresni a választ, ezeket csak az adott műemlék alapos átvizsgálása után tudtak megválaszolni a részvevők.

Miután bejárták, alaposan megismerték a város nevezetességeit. Kitöltötték a rejtvényeket, majd a Kisfaludy Károly Könyvtárba visszatérve még egy saját verset is kellett írniuk Győr történetéről vagy egyik legendájáról. Mindez a versenyzők előadásban meg is hallgathattak a résztvevők.

Az elkészült versek minden várakozást felülmúltak, ötletesek, hangulatosak voltak, igazi kortárs remekművek.

Az utolsó, mindent eldöntő forduló előtt a verseny igazán kiegyenlítetté vált, három csapat is fej-fej mellett, azonos pontszámmal indul neki a döntőnek.

Kapcsolódó témák: #Győr750 | #vetélkedő |