A történelmi regények, a krimik a legnépszerűbbek
Könyvfutár szolgáltatást indított a győri könyvtár. Dr. Horváth Sándor Domonkos igazgatót kérdeztük, hogyan vált be a nem mindennapi ötlet a városban.
Könyvfutár szolgáltatást indított a győri könyvtár. Dr. Horváth Sándor Domonkos igazgatót kérdeztük, hogyan vált be a nem mindennapi ötlet a városban.
Dr. Bánai Györgyi háziorvos immár harminc éve látja el a szigeti betegeket. A budapesti származású doktornő több mint négy évtizede érkezett Győrbe, s családjával Győrújbaráton lelt otthonra. Szülei műszaki emberek, számára viszont egyértelmű volt az orvosi pálya. Meg sem fordult a fejében más lehetőség, emberekkel akart foglalkozni. Munkáját tavaly „Sziget Szolgálatáért” díjjal ismerte el a város önkormányzata.
A Pannon-Víz Zrt. vezetése számára az alapfeladat ellátása mellett fontos a dolgozóink megbecsülése és családok támogatása. Ezt a szeptemberben elnyert családbarát munkahely és szolgáltatóhely tanúsítvány is tükröz.
Advent van, a keresztény világ a Megváltó születésére várakozik. Eredetileg az elcsendesedés, a befelé fordulás, a bűnbánat időszaka ez, de jó alkalmat ad a tevékeny szeretet gyakorlására is. Két fiatalember immár tíz éve szervez adománygyűjtést, hogy szebbé tegyék a határon túl élő rászorultak életét.
A múlt héten kiosztották a téli munkaruhákat a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél, a dolgozók immár meleg sapkában, bélelt kesztyűben és télikabátban végzik a munkájukat. A legmegfelelőbb és legkényelmesebb téli öltözék kiválasztásába az egész fizikai állományt bevonták. Biztosított a téli védőital, a forró teából naponta 240 litert főznek, a hulladékgyűjtő járatok minden hajnalban meleg teával indulnak munkába a Győr-Sashegyi Hulladékkezelő Központból. A forró tea egész nap fogyasztható a telepen.
Újra elérkezett az év legvarázslatosabb időszaka. A Győri Bevásárló Utcák Alapítvány 6. alkalommal hirdeti meg nagysikerű adománygyűjtő kampányát, az „Angyalok a belvárosban” jótékonysági akciót a társadalmi felelősségvállalás jegyében.
A győri rendőrök egy agresszív férfival szemben intézkedtek, akit végül elektromos sokkolóval tettek ártalmatlanná.
A Gyermekkönyvtár az ünnepekre Karácsonyváró címmel szórakoztató játékokat, rejtvényeket tartalmazó pályázati füzetet állított össze kisebb és nagyobb gyerekek részére, amely letölthető a könyvtár honlapjáról.
Anyagi káros balesettel kapcsolatban keres szemtanúkat a rendőrség.
Jól haladnak az október végén bejelentett kismegyeri fejlesztések, erről a körzet önkormányzati képviselője és a térség országgyűlési képviselője számoltak be a Győr+ Médiának. Diligens Tibor és Kara Ákos kiemelték, az ígért két új gyalogátkelőhelyből az egyik, az Arató utcában már el is készült, míg a Sólyom és a Mohi utcák felújítása is a vége felé jár. Kara Ákos Híradónknak arról beszélt, Győr déli része folyamatosan fejlődik, végéhez közelednek a korábban vállalt fejlesztések, aztán pedig jöhet a tervezési időszak a jövőre nézve.