ETO SZESE: ezúttal sem sikerült a pontszerzés
Jó első félidőt, egy kiállításokkal telített második követett, így nem sikerült a bravúr a veszprémi fiatalok ellen.
Jó első félidőt, egy kiállításokkal telített második követett, így nem sikerült a bravúr a veszprémi fiatalok ellen.
Két évtized is eltelt már, hogy Pálfalvi Gábor, győri rádiós szerkesztő egy helyi kis stúdióból útjára indította a Győr város legeredményesebb sportolóinak és szakvezetőinek elismeréséről szóló ünnepséget, amelyet tavaly szeptemberben szerettek volna megtartani, ám a járványhelyzet miatt végül most márciusban rendeztek meg, zárt ünnepségen.
Az idei nőnap egy kicsit más lesz: visszafogottabb, csendesebb, de az biztos, hogy a most is a hölgyekről és a tavasz közeledtéről szól majd. Rengeteg szép, magyar tavaszi virággal, amelyet a Margaréta Virágüzlet kínál.
Ahogy arról a pénteki nap folyamán beszámoltunk, a Sashegyi Szeméttelepen öngyulladás miatt szabadtéri tűz keletkezett. A lángokat megfeszített munkával, szombat reggelre sikerült megfékezni.
Péntek délelőtt 9 óra után hatalmas füstfelhő volt látható Győrben, amelynek az oka a Sashegyi Szeméttelepen keletkezett öngyulladás. A GYHG saját tűzoltói azonnal beavatkoztak.
Az idén több jelentős útfejlesztés is elindul, mintegy 3,6 milliárd forint értékben. Emellett a Győri Útkezelő Szervezet az úthálózat biztonságos üzemeltetésére és újabb nagyfejlesztések előkészítésére helyezi a hangsúlyt.
Pannonhalmán az arborétumban ébredezik a természet, igazi tavaszi csodákat láthatunk.
Hazai pályán aratott értékes győzelmet a WKW ETO FC, akik Priskin Tamás 22. percben szerzett góljával győzték le a kisebbik debreceni csapatot.
A Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete és a Szlovák Vöröskereszt Dunaszerdahelyi Területi Szervezete hatékony, gyakorlatban is megvalósuló összefogása elérhető közelségbe került, egy közös projektnek köszönhetően.
A Győri Egyházmegye fejlesztési elképzeléseit 2015-2016-ban fogalmazta meg. Az egyházi értékek megóvása, felújítása mellett a gyermekek nevelése és oktatása került elsődleges célként megjelölésre. Ennek szellemében kezdett bele a tervezésekbe, mely 21 helyszínen, 8 oktatási, nevelési intézményt érint.