Mutatjuk, hogy teraszoztak a győriek szombaton

Ünnepi hangulat a belvárosban

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2021.04.24. 19:52

Szent György napján még az időjárás is kegyeibe fogadta, a közel fél év után újra nyíló éttermek, kávézók, kocsmák teraszainak vendégeit Győrben.

Mivel elérte a beoltottak száma a 3,5 milliót, így szombattól megnyílhattak a vendéglátóhelyek teraszai. A nap folyamán többször körbejártuk a belvárost, hogy megtapasztaljuk, mennyire várták ezt a napot a városlakók és a vendéglátósok.

A szombat kora délelőtti sétát a Dunakapu téri piacon kezdtük, ahol a vásárlók nemcsak a friss zöldségeket szerezték be, hanem sokan megálltak a vendéglátós faházak előtt kihelyezett asztaloknál és jóízűen falatoztak a napsütésben. Melegszendvics, hurka, kolbász, velős piritós, sült tarja, – többek között ezen magyaros ételek szerepeltek a kínálatban. A téren lévő ikonikus halászléző hely előtt is fogytak a kisfröccsök és a pogácsák, érkeztek sorra a törzsvendégek. A piac közelében volt olyan kocsma, amelyik már reggel 6-tól várta a teraszán a szomjas közönséget. Megteltek a belvárosi reggeliző helyek, a pékségek teraszai is. Az egyik helyen, rettentő zavarba voltak a vendéglátósok, amikor mondtuk, hogy nem elvitelre kérjük a szendvicseket, kávét és üdítőt, hanem a teraszon fogyasztjuk el.

„Még meg kell szoknunk, hogy újra kiszolgálhatjuk a vendégeket, tányérra tehetjük az ételt és üvegpohárba önthetjük ki a kért italt.” – mondta mosolyogva a pincér hölgy.

Délre egyre több vendéglátóhely nyitott ki, már a Széchenyi téri napernyők alatt is sokan üldögéltek, az éttermek teraszai megteltek, a presszókban egyre többen söröztek, boroztak. A fagyizók előtt sorok kígyóztak, a „kerthelyiségekben” pedig családok kanalazták a színes jeges nyalatot.

Öt órára gyakorlatilag nem lehetett szabad asztalt találni a kiülős helyeken. Szinte hömpölygött a tömeg a sétáló utcákban, szépen kiöltözve sétálgattak az emberek, ünnepi hangulatúvá téve a kora estét. Több vendéglátóhely előtt nemcsak a kihelyezett asztaloknál ültek, de tömegével álltak és szórakoztak a fiatalok. A színház oldalánál lévő „bulinegyedben”, – mint utóbb kiderült -, a legtöbb szórakozóhelyen csak asztalfoglalással lehetett leülni.

„Elsősorban a törzsvendégeké ez a nap, akik előre szóltak, hogy itt lesznek a nyitáskor. Nekik foglaltuk le az asztalokat, de azért érdemes, többször erre sétálni, hátha felszabadul egy-egy hely” – kaptuk a jó tanácsot a pincértől.

Az egyik bár előtt pedig dj szórakoztatta a vendégeket, de szinte az egész belvárosban szólt a zene a teraszokon. Találkoztunk olyan vendéglátóegységekkel is, akik még nem nyitottak meg. Az egyik kisebb presszó tulajdonosa azt mondta, megvárja, míg a belső helyiséget is használhatják a vendégek, mert neki négy terasz asztallal nem éri meg kinyitnia.

Azért azt is érdemes tudni, hogy a pincéreknek maszkban kell kiszolgálniuk a teraszokon, a vendégeknek viszont ez nem kötelező. A vendéglátóhely belső részén pedig mindenkinek maszkot kell viselnie, a vendégek csak akkor léphetnek be, ha elviteles rendelésük van, vagy a mosdót használják, de az ételt, az italt kizárólag a teraszon vagy a kerthelyiségben fogyaszthatnak el, amelyek reggel 5 óra és este 21.30 között lehetnek nyitva.

Az újranyitása nem jelenti azt, hogy az eddig hatályos védelmi intézkedések nem érvényesek – hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szombaton a közmédiának adott interjújában. Gál Kristóf elmondta: a rendőrség mindenkitől azt kéri, hogy továbbra is viseljen maszkot, tartsa be a távolságtartásra, és a megváltozott, 11 óráig tartó kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat.

A rendőrség ezután is ellenőrizni fogja a védelmi intézkedések betartását, az arányosság elve mentén szankcionálni fogják a szabálytalankodókat, és a jövőben is érvényt szereznek a hatályos rendelkezéseknek – fűzte hozzá a szóvivő.

Az újabb nyitást négymillió beoltottnál határozta meg a kormány, amely a jövő héten, szerda-csütörtök környékén várható, akkortól a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek többek között megnyitják az éttermek belső részeit is.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #covid-19 | #győri közélet | #terasznyitás |