„Nagyobb kenyér került az asztalunkra”

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2021.04.04. 12:04

Ma van húsvétvasárnap - Urunk feltámadásának főünnepe, ez alkalomból ünnepi püspöki szentmisét tartottak, amelyen megszentelték a Győr 750 kenyeret is.

A püspöki szentmisén Győr első embere, dr. Dézsi Csaba András is részt vett, akinek ünnepi beszédében a kenyér került központi szerepbe.

Győr város idén ünnepli 750 éves évfordulóját annak, hogy V. István királyi városi rangra emelte településünket. Ez alapvetően meghatározta fejlődésünket, hiszen kialakulhatott a kereskedő polgárság. Győr vásároztatási jogot kapott és a helyi demokrácia és a közjog gyakorlása szempontjából pedig rendkívüli jelentőségű volt, hogy innentől városbírót és szenátorokat választhatott. Onnantól kezdve gyarapodott a város. Úgy is mondhatnám jelképesen, hogy „nagyobb kenyér került az asztalunkra” – kezdte beszédét a polgármester.

dr. Dézsi Csaba András

Mert a kenyér jelkép is az életünkben. A testi, szellemi és lelki táplálék mellett a hit jelképe is. A kenyér szavunk a bibliai idők óta sokkal többet jelent, mint az asztalunkra kerülő akár a pékségekben kisült vagy akár az otthon családi körben dagasztott sokféle minőségű és formájú kenyér.

A Bibliában több mint száz alkalommal szerepel a kenyér szó. De ezek közül is talán az egyik legfontosabb, ahol János evangéliumának 6. fejezetében olvashatók Jézus szavai, melyben azt mondja:

„Én vagyok az élet kenyere… Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért az az én testem.”

Ahogy imáinkban nap mint nap elmormoljuk azt a mondatot, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk…” talán bele sem gondolunk abba, hogy valójában az örök életért imádkozunk. Ezért is fontos most, városunk 750 éves évfordulójának ünnepén, mely idő igaz, hogy az örökkévalósághoz képest egy röpke pillanat csupán, de egy közösség életében alkalmas időszak az összegzésre, a visszatekintésre és városunk jövőjének újratervezésére – szóval fontos, hogy legyen hitünk és legyen közös kenyerünk.

Vajda Péter és dr. Dézsi Csaba András

Olyan testi, lelki és szellemi táplálékunk, mely elég erőt, hitet és kitartást ad mindnyájunknak ahhoz, hogy tovább építhessük azt a városunkat, ami a török időkben a kereszténység védőbástyája tudott lenni Európában, mára pedig hazánk gazdaságának egyik legdinamikusabb motorjává fejlődött.

Az ünnepi szentmisén megszentelték a Győr Város 750 éves jubileumi kenyerét, amelyet a Pedró Pékség (Vajda Péter) a Kisalföld napilap kezdeményezésére készített.

Most a Covid-19 világjárvány több mint egy éve alatt sokan elcsüggedtek, többen elvesztették szeretteiket, mások a munkájukat, a reményüket a tisztes megélhetéshez, veszélyben látják mindennapi kenyerüket. Akkor igazán erős egy közösség, ha meg tudjuk erősíteni egymást a hitünkben és hiszünk a feltámadás erejében, üzenetében. Ebben segít nekünk húsvét, hogy megértsük, hogy a szenvedés után ha igazán hiszünk, akkor valami igazán jó valami fantasztikus dolog következhet az életünkben. Győrben a kenyér pedig mindig ott lesz a közösségünk asztalán – zárta beszédét dr. Dézsi Csaba András.

Galéria: Marcali Gábor

TV-s szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #húsvét | #Kultúra | #ünnep |