Váray László a józan észnek drukkol

A világ most menzaéttermi megvilágításban „pompázik”

Váray László
2020.04.22. 20:02

KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Váray Lászlót, a Colombre Band és a Belvárosi Betyárok frontemberét az alábbi gondolatok megírására késztették az elmúlt hetekben tapasztaltak.

Hirdetés

Eddig is fontos és hasznos volt a zenészeknek az internetes jelenlét, de a szakmánk most teljes egészében a digitális térbe költözött. Az üzenőfal lett a színpadunk és a Messenger a backstage. Hirtelen megtelt ez a lehetőség tartalommal és értékkel, a közösségi oldalak valóban úgy kezdtek funkcionálni, ahogy az őket hirdető reklámokban szépítve megjelenítik őket – összekötnek embereket, csoportokat, családokat, minket pedig a közönségünkkel. Az online koncertjeink utáni pezsgő üzenetváltásokból és reakciókból látjuk, hogy ilyenkor valóban kölcsönhatásba kerülünk a követőinkkel. Ez óriási dolog és fontos is.

Öröm látni, hogy aktív a közönség, egymás után kapcsolódnak be a közvetítésekbe az ország legkülönbözőbb pontjairól, ugyanúgy Amerikából, Nyugat-Európából, Erdélyből, vagy épp a Vajdaságból.

A Belvárosi Betyárok formációval ezen a héten lett volna a szezon startunk, Boston, Seattle és New York helyszínekkel – most viszont beköltöztünk mindenki nappalijába a laptopon, telefonon és tableten keresztül.
Mindenkit különböző stációban és munkafázisban ért ez a különleges emberkísérlet. Engem személy szerint a stúdióban, zenészbarátaim körében, akikkel azzal cukkoltuk egymást felvételek között, hogy aznap kinek mennyi bulija szerveződött az idei fesztiválszezonra. Aztán láttuk leállni a világot és együtt engedtük el a heteket, majd hónapokat.

Edited with Spinly

A tervezett premierek egészen más megvilágítást kaptak, a dalok és a sorok elé különös előjelek kerültek. Akikkel dolgoztam ezeken, nálam bátrabban nyilatkoztak erről, hogy ne dugjuk el a dalokat, főleg ne most, így kis létszámra fogyatkozva tovább dolgoztunk. A magam munkájával vagyok a legkritikusabb, de most ezerszer élesebb érzékekkel szondázom azt, amit megosztok, akár a gyerekeknek, családoknak íródott műsorral, akár a könnyűzenei produkcióval szólalok meg. A helyzettől függetlenül került április elejére egy jótékonysági (Autitkok című) dal premierje, aminek a fogadtatása meggyőzött, hogy ha jó hangon szólal meg az ember, akkor a fontos üzeneteket ilyen időszakban is hangosan el kell mondani.

A kritikus szemlélet a mindennapokban is az emberrel van, mindenki a maga rendszere és belső igénye szerint választ szórakozást is. Most azt látni, hogy egyes tartalmak, amelyekre egész iparágak épültek, sokak számára egy kicsit lebuktak, de legalábbis jelentőségük és fontosságuk valódi súlyán mutatkoznak meg. Az én univerzumomban a hétköznapokban sem tudok kontextusba helyezni egy márkamegjelenítés miatt az instagrammal vitatkozó influencert, vagy bármilyen, csak önmagába mutató produkciót, lehet az zene, film, vagy főállású celebritás. Sokaknak ezek közül az életüket jelenti az exkluzív beállítás és a műtermi körülmény, de a világ most menzaéttermi megvilágításban „pompázik”. A különböző alap élethelyzetek ellenére egyenlőségjel került az emberek közé és kábé mindenki tisztában van ugyanazokkal a prioritásokkal. Ez mindenki kezébe adott egy minőségi szűrőt. Ami ezen nem megy át, abban bátran lehet kételkedni, mert az a „normális” folyású világban is nélkülözhető.

Nyilván nem fog az újraindított világ azonnal egy ilyen szűrőt és szemléletet minden elé beállítani, de ugyanezért lett jó néhány minőségi produkció beárazása is csak most problémás. Furcsa látni, hogy élsportolók legkiemelkedőbb szupersztárjai váltak pillanatok alatt garázsban kallódó, elképesztően drága luxusautókká, amiknek a napi költségeihez egy idő után el kell adni a bútorokat, a házat és a csapatot is. Ez esetben végigdolgozott évtizedek, kemény munka és teljesítmény van, de a rendszerben, ami lehetővé teszi az előbb felállított hasonlat hátterét, ér gyanakodni.

Érdekes eljátszani a gondolattal: ha adódott valaha logikus pillanat realitások mentén újragondolni egész iparágak elbillent beárazását, akkor itt van az a pillanat, még úgy is, ha tudjuk, ezt nem a közönség fogja eldönteni. De egy csöppnyi józanságnak most igazán szabad drukkolni.

További KarantÉN történetek:

Egyetlen dolog a miénk: a jelen – Sárai-Szabó Kelemen írása,
A karantén akárhányadik napja – Jakabos Zsuzsanna otthon töltött napjai,
Sorozatfüggők önkéntes karanténban – Balla Richárd naplózza az elvégzett teendőket,
Húsz fekvő minden Győrfi Pál-videó után – Egy személyi edző a négy fal között,
Bábművész a korona idején – Kocsis Rozi előre „szalad” ,
Együtt, egymásra vigyázva várnak – Hiányzik a munka a 86 éves Bede-Fazekas Csabának,
Szarka Zsófinak döntenie kellett: megy vagy marad – Új főzőműsor, saját készítésű pékáru, sajt és felvágott,
Nem szabad sajnálni az energiát az inspirálódásra – Blogol, vlogol, mesét olvas Markó-Valentyik Anna,
Élő színház a karanténban – Nagy Balázs nem hagy egyedül,
A maszktól párásodó szemüveg – dr. Horváth Sándor Domonkos is beszámolt egy napjáról,
A túlélést segítik a megélt élmények – Kokas Éva sem tétlenkedik,
Agarak a rácsok előtt Járai Máténak szombaton lett volna premierje.

Kapcsolódó témák: #KarantÉN | #koronavírus | #zene |
likeold
a fb oldalunkat