KarantÉN címmel új sorozatot indítunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Hogyan használják fel megnövekedett szabadidejüket úgy, hogy aztán az önkéntes, netán elrendelt karanténból megerősödve térhessenek majd vissza az egyre inkább vágyott, átlagos hétköznapokba. Ők is, mi is, mindannyian. Elsőnként Jakabos Zsuzsanna olimpikon úszó mesél.

Nem tudom hányadik, nem számolom, jobb az úgy. Hidd el, tudom miről beszélek, monoton a sportágam. A 40×50 métert nem számolod, akárcsak a 100×100-at. Mert úgy gyorsabban megy. Mindig csak egyre kell koncentrálni, csak egy darabot kell jól megcsinálni. Aztán reménykedsz, hogy biztos nincs már olyan sok.

Egyébként nem sürgetem az időt, teljesen új élmény, hogy ennyit itthon lehetek. 12 éves korom óta járok edzőtáborokba, versenyekre, állandóan utazok, megyek, rohanok, és nincs időm semmire… Most egyszer csak az ölünkbe hullott a nyári szünet a semmiből. Nem tudjuk, mire és főleg, hogy mikorra készüljünk fel. A képzeletbeli országos bajnokságunk óta pihenek, de ebben nem vagyok valami jó, tudják, akik ismernek. Négy nap „nyaralás“ után ma már futottam, kondiztam, jógáztam, nem mondom, hogy összesen hány órát. Szeretek edzeni, gondolom ez már így marad.

De most nem erről van szó, hanem, hogy mivel telnek napjaim. Nos, valami földönkívüli sugallatra február elején úgy döntöttem, hogy az olimpiai felkészülés ellenére sem halasztom el az idei szemesztert az iskolában. Micsoda szerencse! Ugyanis elhalasztották helyette az Olimpiát. Itt be is fejezhetném az irományomat, hiszen nagyjából annyi beadandóm és tanulni valóm van, ami bőven befoglalja napjaimat. De szeretem a kihívásokat, na, meg persze azt mondani, hogy majd holnap elkezdem. Igyekszem kiiktatni ezt a rossz szokásomat, így történt, hogy közel három év várakozás után egy napon sikerült kibontanunk azt a társasjátékot, amit évekkel ezelőtt karácsonyi ajándék gyanánt vásároltam valakinek. Ne kérdezd, kinek és miért van nálunk. Meggyőződésem, hogy soha nem érem utol saját magam, ha nincs ez a kis intermezzo, amibe most csöppentünk. Ugyanis nálunk gócpontok vannak helyenként, amiket nem egyszerű megszüntetni. A gócpontok olyan „lerakatok“ amiket nehéz behatározni, mert amit csak el tudsz képzelni, azt tartalmazza. Régi oklevelek, sosem használt tárgyak, külföldi utazás során szerzett ereklyék, kábelek, újságok, pólók, levelek, de jócskán vannak edzéshez használt apróbb eszközök is. Csupa olyan dolog, amit meg kellene fogni, és kihajítani, de ez sosem jön létre, mert: „ezt mégsem dobhatom csak úgy ki.” Egy-egy gócpont megszüntetése felér azzal az érzéssel amikor véghez viszel egy lehetetlent.

Őrült dolgokra is lett időm, például már harmadik alkalommal használtam az itthoni kádat. Na, nem a héten, ezzel most felhoztam az átlagomat évi egyre. Nem rossz. A legnagyobb időcsapdába akkor kerülök, amikor elkezdek valami ételt gyártani a konyhában. Sajnos nehezen találom az arany középutat, de ez azért is lehet így, mert lassan alkotok. Vagy úgy érzem, hogy egész nap a konyhában állok, és készítem a zöldséglevest, paradicsom levest, borsófőzeléket, túrógombócot, zöldséges dahl-t, tonhal salátát, no meg egy kis humuszt, hogy legyen az is, vagy előugrik a mirelit pizza. Tudom, nagyon kellemetlen, de ezt most suttogva bevallottam, és különben is, az bíráljon csak, aki még nem kóstolta.

A legnagyobb előrelépés, hogy napok óta kanapét keresek az interneten. Tudatosan halogattam ezt a kérdést, mert véleményem szerint túl nagy luxus lett volna egy valóban kényelmes kanapé a jelenlegi helyett és nem akartam, hogy az aktív életünk része legyen a kanapén való tévénézés. Ezt jelenleg némileg bánom, 30 perc után a szőnyegen fekszem inkább.

Karantén-beszélgetéseink állandó motívuma lett egy mondat, melyet azelőtt szerintem még sosem mondtunk ki: Időnk, az van. Talán ez a legelgondolkodtatóbb része ennek az időszaknak. Vagy inkább az a fajta bók, amit a minap kaptam a férjemtől: Zsu, milyen érdekes a TAJ számod!