Gyirmóton ismét főtt a halászlé

Győr+ Fotó: Marcali Gábor
2026.05.01. 16:36

Ismét megtelt élettel május 1-jén a gyirmóti Aranyhal Szabadidőközpont horgásztavainak környéke: újra megrendezték a hagyományos halászléfőző fesztivált, ahol a főzőcsapatok mellett családok, baráti társaságok és kilátogatók sokasága élvezhette a majális hangulatát.

A program már reggel elkezdődött: a kapunyitást követően az üstök körül elindult a készülődést majd a főzés is, hiszen az egész rendezvény az isteni halászlé körül forog. Most is beletette minden csapat a legjobb alapanyagokat és persze a tudásuk legjavát, na meg a kicsit sem titkos legfontosabb összetevőt, a jókedvet.

A délelőtt folyamán a színpadon magyar nóta és néptánc is szórakoztatta a közönséget, majd a nap későbbi részében zenés programok, köztük fúvószene és operett is színesítette a kínálatot. A hangulatról élő zene gondoskodott a helyszínen is, miközben a vendégek és a zsűri is kóstolta az elkészült finomabbnál-finomabb ételeket.

A családokra is gondoltak a szervezők: a gyerekeket ugrálóvár, körhinta, arcfestés és egyéb programok várták, de nagy sikere volt a lovaskocsikázásnak is.

A nap egyik kiemelt része a főzőcsapatok ételeinek értékelése volt, ahol eldőlt, ki készítette idén a legjobb halászlét. A rendezvényen bőséges étel- és italkínálat is várta a látogatókat: a halászlé mellett többek között lángos, sült hal és édességek közül is lehetett választani.

A gyirmóti halászléfőző fesztivál idén is bebizonyította: a közösség, a hagyomány és a jó hangulat együtt adja meg igazán a május 1-jei ünnep varázsát.

Galéria: Marcali Gábor