Váray László így mond köszönetet

Háladalt írt a győri zenész

Fotó: Youtube
HAK
2020.04.17. 20:49

A koronavírus-járvány idején minden biztatóra szóra szüksége van azoknak, akik erőn felül teljesítenek, embertársainkért dolgoznak. Tudja ezt az a győri Váray László is, aki számos nagyszerű dallal örvendeztette már meg a hallgatókat. Most az egészségügyben dolgozókhoz szólt, a zene nyelvén.

Váray László igazi győri lokálpatrióta, több zenekarjával is ország- és világszerte öregbíti a saját, és a városa hírnevét is. Talán legtöbben a Colombre Band-ből és a Belvárosi Betyárokból ismerik, ám szólódalaival is folyamatos sikereket ér el.

A legújabb szerzeménye a Háladal címet kapta, nem véletlenül, hiszen Laci úgy mond köszönetet az egészségügyben dolgozóknak, ahogy azt egy zenész és énekes a legjobban és leghitelesebben tudja.

A klip nagy részét stúdióban rögzítették, s a vokálban és a fúvós hangszerben Laci segítségére volt a szintén győri Tóth Balázs szaxofonos és zeneszerző. Videóüzenet formájában egyébként olyan közéleti személyiségek is feltűnnek, mint Győrfi Pál, Görbicz Anita, dr. Dézsi Csaba András, Gryllus Dániel, Diaz /Wellhello, Barabás Tamás, Kocsis Rozi, Vigi /Auróra és még sokan mások.

Kapcsolódó témák: #egészségügy | #koronavírus | #zene |