Van mit kóstolgatni a ménfőcsanaki termelői piacon
Hetedjére szervezték meg Ménfőcsanakon a termelői piacot, a rendezvény ezúttal is nagy sikernek örvendett.
Hetedjére szervezték meg Ménfőcsanakon a termelői piacot, a rendezvény ezúttal is nagy sikernek örvendett.
Hetedik alkalommal rendeznek kézműves és termelői piacot Ménfőcsanakon, a Bezerédj-kastély udvarán augusztus 27-én, szombaton 9-12 óráig.
Júliusban is a második szombaton szervezték meg a győrszentiváni Cserók placc nevű piacot a Molnár Vid Művelődési Központ sátrában. A nyári szabadságok és a nyaralások miatt, ezúttal bár kicsire sikerült a piac, valamint árusból és vásárlóból is kevesebb akadt, a minőségi termékek színvonala nem változott.
A Ménfőcsanaki Kézműves és Termelői Piac népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, hiszen bár még csak harmadszorra tartották meg március 26-án, a sikeréről már városszerte beszélnek. Most, a tavasz első napjaiban is sokan látogattak ki a helyszínre, nézelődtek, beszélgettek és persze vásároltak a sok-sok portékából.
Advent első hétvégéjén rendezték meg második alkalommal a Ménfőcsanaki Termelői és Kézműves Piacot. Az eseménynek ezúttal is a Bezerédj-kastély adott otthont.
Közel fél éves előkészítő munka után, október utolsó szombatján megnyílt Ménfőcsanakon a termelői piac. A Bezerédj-kastély kertjében megrendezett vásárt számos látványos produkció is színesítette.
Rugalmasabb rendszerben értékesíthetik saját termékeiket a gazdák - írta a Magyar Nemzet pénteken.
Ebben az évben is folytatódik a Cserók Placc elnevezésű termelői vásár, ahol elsősorban helyi kézművesek és őstermelők árulják portékáikat.
Havonta egy alkalommal őstermelők kínálják portékáikat a Dunakapu téren, a Védd a helyit, Vedd a Kisalföldit! elnevezésű vásáron.