Őszi vitaminok a piacról

Fotó: Vig Norbert
Földvári Gabriella
2020.10.04. 13:41

Termelői vásár volt a Dunakapu téren.

A szokottnál ezúttal kicsit kevesebb árus kínálta portékáját a téren, de akik kint voltak, azok szívesen beszélgettek, és mesélték el milyen körülmények között termesztik a zöldéget, gyümölcsöt, vagy hogyan készítik a szörpöket, lekvárokat, befőtteket, savanyúságokat, a csatnikat.

A nyúli saszla szőlő kilóját 600 forintért mérték, a mustból fél liter 400 forintba került. Az árus hölgy azt mondja, egészen januárig szokott lenni szőlőjük, amit a győri piacon és a vásárcsanokban is árulnak. A Ravazdról érkezett idared almának 500 forint volt kilója. Mézédes paradicsomot kínáltak 400-ért, a paprika kilóját is ennyiért adták. Sütőtök és dísztök között is választhatott ki-ki kedvére, a kisebbekhez 200 forinttól hozzá lehetett jutni. Ebben a vírusos időben elengedhetetlen a vitamin szedése, így voltak, akik célzottan keresték a feketeberkenye, a feketeribizli, vagy a homoktövis készítményeket. Árultak minden mentes száraztésztákat, zabpehelyből készült, kemencében sütött kekszeket, hozzáadott cukrot nem tartalmazó gyümölcssajtokat, és különféle magvakat.

Nem piac a piac, füstöltáruk és sajtok nélkül. A kolbász kilóját 2500-3000 forint között kínálták, a tepertőt 3500-ért mérték. Eljöttek a környék sajtkészítői is, „sétálótálat” most nem találtunk, de bőséges volt a kínálat, a különleges füstölt sajtok, ízesített termékek, krémsajtok, gomolyák mellett a hagyományos natúr, vagy trappista típusú tejtermék készítmények is kelendőek voltak.

Az éjszaka sütött rétesekből is bő volt a kínálat, a káposztáson át a csokisig, többféle töltelékkel vásárolhattunk, szeletjét 390 forintért. Az édességek közül kürtős kalácsot, mézeskalácsot, habcsókot és rábaközi perecet is láttunk a standokon. Érdekesség volt a levendula és a mézbor az egyik árusnál, fél litert 2700-ért lehetett megvásárolni.

Kapcsolódó témák: #termelői vásár |