Mindennapi kenyerünk…
A kenyér érték, a kenyér élet. Becsüljük meg hát jobban!
A kenyér érték, a kenyér élet. Becsüljük meg hát jobban!
Szenes Iván neve fogalom, egy legenda. Olyan dalok szövegírója és sokszor még zeneszerzője is egyben, amelyek kikerülhetetlenek. Persze munkássága ennél szerteágazóbb, de Győrben minden évben egyszer a csodás szerzeményeivel emlékeznek rá. A nagyszerű, pótolhatatlan mesterre, aki annyit, de annyit adott a zenét szerető közönségnek.
Néhány napja megjelent a közösségi média sötét oldalain egy posztocska, amelyben az „élelmes” szerző a polgármestert vélte látni egy alapvetően gyerekeknek készített plüssfigurában.
Gondolatok a nyárról, a hőségről, és a segítségnyújtásról.
A magyar válogatott nemrég Montenegróba, a fekete hegyek országába látogatott, így néhány barátommal utánuk eredtünk - Mireider Máté jegyzete.
Itt a nyár, vagyis az az időszak, amikor az évszaknak megfelelő ruhaneműket az ember a könnyen kézre eső, jól áttekinthető felső polcra pakolja a szekrényében, a vastagabb kelméket pedig száműzi az alsóbb régiókba, majd művén végigtekintve, elégedetten nyugtázza, hogy immár semmi akadálya nincs a strandszezon hivatalos kezdetének.
Újra itt a nyári szünet. Minden diák álma válik ma valóra, amikor az évzáró és a bizonyítványosztás után kilép az iskola kapuján. Tanulás és számonkérések helyett két és fél hónap szabadság. A végtelen lehetőségek tárháza. Vagy mégsem? J. Kovács Andrea jegyzete.
Az egyik legtöbbet koncertező magyar zenekar a Paddy and The Rats, akik az ír-kelta punk-rock stílusban tették le a névjegyüket és már 15 éve tartoznak a nemzetközi élvonalba is. Június 02-án jelent meg vadonatúj daluk és videójuk, amelynek szubjektív bemutatása következik.