Egymástól is tanultak a szakemberek
8. alkalommal rendezték meg a Hidas Frigyes Nemzetközi Fúvószenekari Karmesterkurzust a győri Széchenyi István Egyetemen.
8. alkalommal rendezték meg a Hidas Frigyes Nemzetközi Fúvószenekari Karmesterkurzust a győri Széchenyi István Egyetemen.
Irány Párizs! – a következő időszakban ez lehet a jelmondata Sipőcz Richárdnak és Fóris Norbertnek is. Előbbi a 2024-es párizsi olimpiára, míg utóbbi a paralimpiára készül.
Áder János köztársasági elnök 2022. február 1-jével egyetemi tanárnak nevezte ki dr. Szakály Zsoltot, a Széchenyi István Egyetem Sporttudományi Tanszékének vezetőjét. A professzor úgy látja, hogy az intézmény és Győr népszerű a hallgatók körében, a sporttudományi képzések pedig az országban a top háromban találhatók.
A magyar sportrajongók büszkén emlékeznek rá, és nem felejtik 2004 nyarát, amikor Baumgartner Zsolt Indianapolisban megszerezte a Forma-1-es történelem első, s mindmáig egyetlen magyar pontját. Azt azonban kevesen tudják, hogy a pilóta a győri Széchenyi István Egyetemen kapott új lendületet jövője továbbépítéséhez, miután kiszállt a Minardi csapat autójából. A száguldó cirkusz magyar sztárja alma materébe látogatott, és érdeklődésünkre élete új fejezeteiről mesélt, amelyben családja mellett most az agrárium és a Michelin-csillagos szakácsok rendelései játsszák a főszerepet.
A Széchenyi István Egyetem számára az oktatás, a kutatás és az innováció mellett rendkívül fontos a társadalmi felelősségvállalás is. Ennek jegyében szoros partnerkapcsolatban áll a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal, valamint segíti az Országos Mentőszolgálat munkáját is. A térségben élők az elmúlt hónapokban több mint 400 önkéntes hallgatóra számíthattak, akik összefogásuk révén nap mint nap bizonyítják, valódi bajtársaink.
„Nem én választottam Győrt, Győr választott engem” – vallja Rebeca Mendoza, aki 2018-ben Mexikóból érkezett a Széchenyi István Egyetemre. Az immár diplomás szakemberrel – aki már Budapesten él és dolgozik – többek között a Stipendium Hungaricum ösztöndíj motiváló erejéről, a győri nemzetközi hallgatói közösségről és a két ország közötti kulturális különbségekről is beszélgettünk.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) fórumot tartott Győrben, a Széchenyi István Egyetemen. Az esemény a ,,Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért!” elnevezést kapta, a megjelentek igyekeztek felhívni a figyelmet a hazai mezőgazdálkodás fontosságára.
A színvonalas magyar bajnokság mellett a Széchenyi István Egyetem nemzetközi közege, színes élete, színvonalas vendéglátóhelyei, valamint Budapest és Bécs közelsége is vonzó az egyetem campusán működő első osztályú női kosárlabdacsapat, az Uni Győr-Mély Út külföldi játékosainak. Jordin Canada, Beatrice Mompremier és Szabina Oroszova szívéhez Győr és Magyarország is közel került.
A világkiállítás magyar pavilonjában megrendezett Puskás-napon a sportinnovációban érdekelt technológiai cégek mellett három hazai egyetem mutathatta be a sporttal kapcsolatos tevékenységeit.
„A tavalyi motorunk bevált, idén a fő célunk, hogy ezt optimalizáljuk” – fogalmazta meg sommásan a SZEngine aktuális fejlesztéseinek irányát Hajas Balázs konstrukciós vezető a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapatának hagyományos design freeze eseményén. A rendezvényen elhangzott, hogy az idei fejlesztések révén túlszárnyalhatják a tavalyi eredményeket, de szó esett a 2023-as motorról is.