Széchenyi István Egyetem

Egyedülálló nyári képzés indult az Audi és az egyetem szervezésében

Fotó: Horváth Márton
Győr+
2022.07.07. 10:22

Intenzív szakmai képzés egy mérnökverseny keretében – ezt kínálja az Audi Development Camp, amelyet immár második alkalommal szervezett meg a Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria és az AUDI AG támogatásával.

Ha nyár, akkor fesztiválok, strandolás, pihenés – úgy képzeljük, ezzel telik a vakáció az egyetemistáknak. Létezhetnek mégis olyan hallgatók, akik nyárra visszaülnek az iskolapadba? Akadhatnak olyanok, akik az értékes nyári szabadidejükből közel egy hónapot arra áldoznak, hogy határidőre mérnöki feladatokat oldjanak meg? Természetesen igen! Mi sem jobb példa erre, mint az Audi Hungaria és a Széchenyi István Egyetem koprodukciójából 2019-ben megszülető Audi Development Camp, amelyre idén is többszörös túljelentkezés volt – a résztvevőket többkörös kiválasztási procedúra során választották ki, míg végül kialakult a tábor tizenöt fős mezőnye.

Abban semmi meglepetés nincs, hogy az Audi Development Camp vonzó ajánlat a hallgatók számára. Az utóbbi években virágkorukat élik a hagyományos oktatástól eltérő képzési programok, legyen szó egy intenzív, rapid lefolyású tanfolyamról, egy csapatmunkában megvalósítható, tanulási célzattal létrehozott projektfeladatról vagy épp egy zsűri által pontozott design thinking ötletversenyről. Ezek előnye, hogy a „learning by doing” elvet alkalmazva a résztvevők gyakorlatorientáltan, valós problémákon dolgozva, a vállalati szférában megszokott körülményeket szimulálva tudják gyarapítani ismereteiket, miközben fejlődnek készségeik és új kapcsolatokra tesznek szert. A tanulási folyamat tehát élményszerű, nem ritkán kifejezetten élvezetes, így játékosan, olykor rivalizálással, az egyéni motivációt felkeltve képesek gyorsan, kiváló eredményeket produkálni a közreműködők. Erre utalt dr. Hanula Barna, a Széchenyi-egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja is köszöntőjében, a rendezvény hétfői megnyitóján, amikor arról beszélt, hogy a hallgatók imádnak tanulni – ha helyesen tanítjuk őket.

Három évvel ezelőtt volt egy ötletünk, miszerint adunk a hallgatóknak egy nehéz feladatot, amit négy hét alatt kell megoldaniuk. A megoldásához mindent biztosítunk: kiváló trénereket, inspiráló mentorokat, professzionális eszközöket. Bárki, akivel beszéltem, azt mondta, ez őrültség, ezt nem lehet megvalósítani ilyen rövid idő alatt, ez még egy tapasztalt mérnöki team számára is minimum fél évbe kerül. Mi kockáztattunk és végül bevált a számításunk: mindegyik csapat jó minőségben abszolválta a feladatot” – hangoztatta a szakember, hozzátéve, hogy mindez azt jelzi, ha ügyesen határozzuk meg a kereteket, a hallgatók szenzációs, olykor meglepetésszerű teljesítményre képesek. A dékán elmondta azt is, idén tovább csiszolták az oktatási programot, hogy még hatékonyabban szolgálja a projekt sikeres megvalósítását.

„Az autóipar történetének legnagyobb változásán esik át ezekben az években, melyet három különböző trend határoz meg: az e-mobilitás, az autonóm vezetés és a digitalizáció” – festette fel a területen zajló folyamatokat Karsten Büttner, az AUDI AG „hardware-in-the-loop” szimulációkkal foglalkozó fejlesztési részleg vezetője.

A járművekben a hálózati funkciók száma és komplexitása nagymértékben emelkedik” – folytatta.Ahhoz, hogy ezeket a funkciókat sikeresen beépítsük termékeinkbe, apró iterációs lépesekben kell szoftvereket fejlesztenünk, miközben a tesztelési időszak hossza is megnő. Remek példa, hogy manapság az autóknál a kiberbiztonságra is figyelni kell, támadásokat kell szimulálnunk, ami jelentősen megnöveli a ráfordítási igényeket” – jelentette ki, elárulva, hogy épp ezért választották az idei tábor tematikájának az Audi e-tron elektronikai rendszerének szimulációját, hiszen jelenleg az iparban ez a terület tekinthető az egyik legnagyobb kihívásnak – és egyben ez a legpiacképesebb ismeretek egyike, melyet elsajátíthatnak a hallgatók egy gyakorlati feladat során.

A felszólalások sorát dr. Feszty Dániel, a Járműfejlesztési Tanszék tanszékvezetője zárta, aki megnyitó beszédében röviden felelevenítette az Audi Hungaria történetét, külön kitérve arra, hogy a vállalat Kelet-Európa legnagyobb fejlesztési bázisát hozta létre Győrben, melynek kötelékében jelenleg összesen több mint 500 mérnök dolgozik.

Fő küldetésünk, hogy versenyképes tudást adjunk át a következő generációknak, ezért hoztuk létre ezt az innovatív képzési formát, amelyet Audi Development Campnek hívunk. Nagymértékben támaszkodunk a hallgatók jelenlegi tudására, emellé pedig igyekszünk minél több muníciót adni tréningek, előadások, workshopok formájában. Az idő limitált, mi csak az alapokat adjuk meg, a többit magatoktól kell hozzátennetek” – fordult a hallgatók felé, hangsúlyozva azt, hogy amivel ebben a négy hétben foglalkoznak majd, igazán eredeti, még nem része az egyetemi oktatásnak. Emiatt kiemelten bíznak a résztvevők innovációs képességében és abban, hogy a csapatban működő tudásmegosztás révén hatékony választ tudnak találni a legaktuálisabb kihívásokra is.

Kihívásból márpedig nem lesz hiány. A hallgatóknak a következő négy hétben az Audi e-tron akkumulátor modelljét kell kidolgozniuk MATLAB and Simulink környezetben, amellyel aztán szimulációkat fognak végezni az optimális paraméterek megtalálása érdekében. A járműnek a Nürburgring híres-hírhedt Nordschleife körén kell teljesítenie virtuálisan, amely viszonyítási alapként szolgál majd a produktum értékelésekor. A hallgatók három csapatra oszlanak, amelyikük a legjobb eredményeket produkálja, az lesz a győztes.

Portálunk két résztvevő hallgatótól is érdeklődött, miképp vélekednek a táborról. Domonkos Ádám a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemről érkezett Győrbe, ahol autómérnöki szakon tanul és a helyi Formula Student csapat tagja.

Mikor megláttam a hirdetést, rögtön tudtam, hogy részt kell vennem. Kötődöm a márkához és azt gondolom, ebből tudok profitálni is. Nem csupán elütöm a nyarat, hanem a saját fejlődésembe fektetem az időt és energiát. Kitűnő szakembereket ismertem meg már az első nap, akiktől biztosan fogok új dolgokat tanulni” – fogalmazott.

Hasonlóan gondolkodik a marokkói származású, ám Debrecenben tanuló Imane Moustakim is, aki remek lehetőségnek tartja, hogy egy olyan vállalattal együtt vehet részt egy fejlesztési projektben, mint az Audi. „Mechatronikai mérnökként egyébként is terveztem többet foglalkozni a hardware-in-the-loop technikával, jelenleg ez került tanulmányaim fókuszába. Azt gondolom, mindenképpen jól mutat majd az önéletrajzomban a képzés, de a résztvevők akár már itt, a tábor végeztével is kaphatnak állásajánlatot. Remélem a kemény munka meghozza majd a gyümölcsét” – szögezte le a fiatal lány, aki azt is hozzáfűzte, az elkövetkezendő négy hét a tanulás és a munka mellett az ismerkedésről és a szórakozásról is szól majd.

A tábor július 3-tól július 29-ig tart a Széchenyi István Egyetem campusán. A szervezők számos extra szabadidős tevékenységgel tűzdelték tele a programot, mint például a sárkányhajózás, tematikus grill estek illetve a moziest. A résztvevők emellett többek között a következő négy hétben gyárlátogatást tesznek az Audi Hungaria telephelyén, közelebbi betekintést kapnak a hallgatói versenycsapatok munkájába, de bemutatják nekik a ZalaZONE tesztpályáját is.

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #Audi Hungaria | #Széchenyi István Egyetem |