Széchenyi István Egyetem

Azerbajdzsáni delegáció járt az egyetemen

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2022.07.14. 10:52

A Széchenyi István Egyetem kiemelt célja, hogy erősítse nemzetközi kapcsolatait, s ezzel is segítse a térség fejlődését. Ezért is csatlakozott ahhoz az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete által támogatott programhoz, amelynek keretén belül az intézmény fenntartható fejlődéshez valamint mezőgazdasági szaktanácsadáshoz kapcsolódó mintaprojektjeit mutatta be az azerbajdzsáni delegációnak.

A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kampuszán látta vendégül azt az azerbajdzsáni delegációt, amely tizenegy napos Közép-európai tanulmányútja részeként az intézmény nemzetközi, mezőgazdasági projektjeibe is betekintést nyerhetett.

A tanulmányút célja, hogy támogassa és segítse a tizenkét fős küldöttséget abban, hogy fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve hazájukban megvalósíthassák professzionális tanácsadói tevékenységüket.

Azerbajdzsán ezzel kívánja elérni, hogy hatékonyabb válaszokat adjon a mezőgazdaság jelenlegi és jövőbeli kihívásaira, s így javítsa a kaukázusi ország versenyképességét és a vidéken élők megélhetését.

A küldöttség üdvözlését követően dr. Kovács Attila, a Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar dékánhelyettese röviden bemutatta az óvári akadémia történetét, valamint jelenlegi oktatási és kutatási portfólióját. Hangsúlyozta, hogy évről évre emelkedik a nemzetközi hallgatóik száma, mezőgazdasági mérnök és élelmiszermérnök képzések pedig angol nyelven is elérhetőek.

A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara által nyújtott képzések és szolgáltatások középpontjában a fenntarthatóság, korszerű élelmiszertechnológiák, vidékfejlesztés és precíziós gazdálkodás áll. Ezek az innovatív területek közösen adnak választ korunk legaktuálisabb problémáira. Egyetemünk számos nemzetközi projektben vett és vesz részt a jövőben is, így a küldöttség számára átfogó tájékoztatást nyújthattunk tapasztalatinkról” –tájékoztatott a dékánhelyettes.

A delegációt a Széchenyi István Egyetem vezetősége nevében dr. Lukács Eszter nemzetközi rektorhelyettes köszöntötte, aki beszédében kiemelte, hogy az intézmény 2016-ban fogadta az első nemzetközi hallgatókat angol nyelvű képzésein. Az azóta eltelt időben pedig dinamikus fejlődés látható, hiszen ebben a tanévben már mintegy 800 fő tanul a Széchenyi-egyetem által kínált 36 angol nyelvű képzés valamelyikén. „Minőségünk fokmérőjeként a QS World University Rankings rangsorában a Széchenyi István Egyetem 25.300 intézmény közül világon a 800-1000. helyezések között szerepel.Ezzel a világ egyetemeinek legjobb 4 százalékába tartozunk” – húzta alá.

A rektorhelyettes a Magyarország és Azerbajdzsán között egyre szorosabbá váló diplomáciai kapcsolatokról kifejtette, hogy a „Keleti Nyitás” politikája értelmében a kaukázusi ország hazánk fontos partnere. Megerősítette, az együttműködés a felsőoktatás területén is intenzív a két ország között: a magyar kormány évente kétszáz azeri fiatalnak biztosít Stipendium Hungaricum ösztöndíjat, melynek népszerűségét jelzi, hogy az idei évben a pályázatra közel négyszeres volt a túljelentkezés. Elhangzott, hogy a Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatóinak számottevő része Azerbajdzsánból érkezett, és mint mondta, körükben a közgazdász képzési terület a legkeresettebb.

Dr. Vér Andrástól, a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karának tudományos főmunkatársától megtudtuk, hogy a mosonmagyaróvári programok során a delegáció számára betekintést engedtek releváns projektjeikbe agrár-szaktanácsadás és mintagazdasági témakörökben.

Anar Azimov, az Agrárszogláltatási Ügynökség elnökhelyettese érdeklődésünkre úgy fogalmazott: érdekes és hasznos prezentációkat hallgathattak az egyetem szakembereitől.

Próbálunk tanulni a magyarországi megközelítésekből, megvalósított gyakorlatokból. Megismerhettük azt is, mi szükséges ahhoz, hogy az agrártanácsadás terén az Európai Unió követelményeinek megfeleljünk. A széchenyis szakemberek által bemutatott példák segítenek abban, hogy céljainkat megvalósítsuk hazánkban” – foglalta össze tanulmányútjuk célját a delegáció vezetője.

Forrás: Széchenyi István Egyetem