Hirdetés

„Víz, amit akartunk” – lehetőség a Szigetköznek

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2022.07.04. 13:19

Szombat este a Bridge Hallgatói Klubban "Víz, amit akartunk" címmel számoltak be az Insula Magna Program eddigi eredményeiről. Az eseményen együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány, és a Techológiai és Ipari Minisztérium.

Hirdetés

Az eseményen dr. Knáb Erzsébet, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: “Biztos vagyok abban, hogy a jövőben is képesek leszünk gazdagítani e tájat, hogy értékeink az utánunk jövő nemzedékeket is felemelje.”

Dr. Knáb Erzsébet. Fotó: Vig Norbert

Széles Sándor kormánymegbízott személyes példáján keresztül érzékeltette a terület fejlődéséért végzett munka nagyságát: “Sokat izzadtam már a Dunáért. Mindenki beleadott apait, anyait, hogy újra víz legyen a Mosoni-Dunában, és sikerült, ma ezt ünnepeljük. Ez a siker mindnyájunk közös munkájának köszönhető” – hangsúlyozta a kormánymegbízott, aki ismertette azt is: Magyarország legnagyobb édesvízi víztározója lehet a Mosoni-Duna, de ehhez 3 vagy 4 további műtárgy megépítése szükséges – utalt a nemrég átadott véneki duzzasztóra. “Az egyetem kutatói rámutattak olyan fejlesztési lehetőségekre, ami az elkövetkezendő években a Szigetköz térségének kitörési lehetőséget biztosít” – tekintett előre a politikus.

Hirdetés
Széles Sándor. Fotó: Vig Norbert

Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hosszútávú víziót vázolt fel a térség számára: “Megpróbáljuk a Szigetközt feltenni Európa turisztikai térképére. Az az alapötlet, hogy a Szigetköz és a Csallóköz körbehajózható legyen. Ehhez harmóniába kell hoznunk a társadalmat, a gazdaságot, és a természetet. Ha ez nem valósul meg, nem valósulhat meg az egész projekt sem, amelyet Nagy Kék Szigetnek neveztünk el. Fontos adalék ehhez, hogy a Szigetköz alatt található egy hatalmas édesvíztároló-réteg, így több szempontból is kiemelt szerepe van a területnek” – osztotta meg a közönséggel a kamaraelnök.

Pintér-Péntek Imre. Fotó: Vig Norbert

Magyarországnak van elegendő vize, de nem mindegy, hogy a vízkészlettel hogyan bánunk – emelte ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter szombat este Győrben, a „Víz, amit akartunk” elnevezésű ünnepségen. A nagyszabású ünnepség egyik célja az volt, hogy bemutassák az Insula Magna program eddig elért eredményeit.

A miniszter a 2021-ben indult Insula Magna programról a Technológiai és Ipari Minisztérium szerkezetét (TIM) bemutató előadásában elmondta: “az a felelősségünk, hogy legyen újra víz a Szigetközben és a Csallóközben. A program jövőképe az, hogy a Szigetköz ökoszisztémája olyan legyen, mint az 1800-as évek elején volt, csak más funkcionalitással. Az országban az egyik legjobban működő szervezet a vízügyi igazgatóság” – emelte ki Palkovics László.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter. Fotó: Vig Norbert

A miniszter rámutatott arra is: kiváló az együttműködés a szlovák féllel is, a politikai támogatás adott az ő részükről, a Szigetköz és a Csallóköz szárazföldi deltája pedig egy csoda Európában, ezt a lehetőséget pedig ki kell használni – részletezte a miniszter.

A beszédek után következett az este legfontosabb pillanata, ugyanis együttműködési megállapodást írt alá a Széchenyi István Egyetem, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány, valamint a Technológiai és Ipari Minisztérium. Az Egyetem részéről Filep Bálint elnök, az alapítvány részéről dr. Knáb Erzsébet látta el kézjegyével a dokumentumot. Palkovics László elmondta, hogy a minisztérium minden olyan komoly technológiai ipari céggel, szervezettel köt megállapodást, amely a következő négy évre “rendezi a viszonyokat” és ezek között a modellváltó egyetemek komoly szerepet töltenek be.

Dr. Filep Bálint, dr. Knáb Erzsébet, és Palkovics László. Fotó: Vig Norbert

Az este további részében a Mosoni-Duna partján mondott pohárköszöntőt dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, Sárai-Szabó Kelemen perjel pedig megáldotta a Mosoni-Duna vizét.

Dr. Dézsi Csaba András is köszöntőt mondott. Fotó: Vig Norbert

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

likeold
a fb oldalunkat