Győr megyei őszi tárlat
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum pályázatot hirdet Győrött, valamint a Győri-, Téti és Pannonhalmi járásban élő vagy innen elszármazott képző- és iparművészek számára.
A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum pályázatot hirdet Győrött, valamint a Győri-, Téti és Pannonhalmi járásban élő vagy innen elszármazott képző- és iparművészek számára.
Az első három helyezettet a közönség és a zsűri közösen választja ki, a pályázati határidő szeptember 10-e.
A reményről és kiútkeresésről szólnak az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat nyertes történetei, amelyek a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesznek olvashatók országszerte.
Hétfő óta újra lehet pályázni a kormány elektromos bicikli vásárlási támogatására. Holnap éjfélig az IFKA honlapjáról lehet letölteni az ehhez szükséges dokumentumokat.
A kezdeményezés célja a civil szervezetek programjainak és a közösségi élet újraindulásának bemutatása.
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának kilencedik fordulójában többek között gyermektáborokat, lovasterápiás fejlesztő foglalkozásokat és kerékpáros pihenőhely kialakítását is támogatja Győr-Moson-Sopron megyében. A helyi vásárlók a legtöbb voksot a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének Érezz velük elnevezésű pályázatára adták le, és ezzel a kezdeményezés a szavazók számát tekintve országosan is első helyen végzett. Az áruházlánc a szavazatok számának függvényében 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá a pályázatok megvalósításához.
„A „KÉK”projekt a Győri Fekete István Általános Iskolában, a Kimlei Nemzetiségi Általános Iskolában és a Tápi József Attila Általános Iskolában valósult meg.
Több tízezer LEGO kocka felhasználásával készítettek különleges mozaikképeket a LEGO Hungária Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közös alkotói pályázatának résztvevői. Az első alkalommal megrendezett Talent Awards célja, hogy összehozza a design, a művészetek és a LEGO kockák rajongóit. A legizgalmasabb művekből összeállított különleges kiállítás a mai naptól megtekinthető.
Három hagyományos, a CsoKISfröccs, a lá:gom és a Győri Speciál, valamint két „mentes”, a Győri virgonc és a Nekünk Győr cukrászkülönlegesség vannak még versenyben az önkormányzat által meghirdetett, „Győr 750 Születésnapi torta” elnevezésű pályázaton. A felhívásra nyolcan jelentkeztek, tíz „édes költeménnyel”
Ezúttal tíz ívhídra lehet szavazni, többek között a három éve átadott, a Győrt elkerülő 813-as főúton, a Mosoni-Duna felett épült Klatsmányi Tibor-hídra . A 395 m hosszú híd átadásakor az ország ötödik legnagyobb nyílású hídja volt. Elnyerte a rangos Tierney Clark- nívódíjat.