Hirdetés
TESCO

A “Versenytesco” vásárlói adták a legtöbb támogatást

Illusztráció: Győr+
Győr+
2021.07.21. 16:14

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának kilencedik fordulójában többek között gyermektáborokat, lovasterápiás fejlesztő foglalkozásokat és kerékpáros pihenőhely kialakítását is támogatja Győr-Moson-Sopron megyében. A helyi vásárlók a legtöbb voksot a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének Érezz velük elnevezésű pályázatára adták le, és ezzel a kezdeményezés a szavazók számát tekintve országosan is első helyen végzett. Az áruházlánc a szavazatok számának függvényében 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá a pályázatok megvalósításához.

Hirdetés

Az „Ön választ, mi segítünk” kilencedik fordulójában országosan közel 1,8 millió zsetonnal szavaztak a Tesco vásárlói, a vállalat pedig összesen közel 42 millió forinttal járul hozzá 173 nyertes projekt megvalósításához.

Győr-Moson-Sopron megyében 6 pályázatra voksolhattak a vásárlók június 14. és július 11. között, a legtöbb zsetont pedig a győri Szigethy Attila úti Tesco szupermarket vásárlói dobták be – derül ki az áruházlánc közleményéből.

Hirdetés

A helyi szervezetek a pályázat aktuális fordulójában idén is változatos, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért, így a Tesco támogatásának köszönhetően például a járványidőszak alatti bezártságból a fogyatékossággal élőket kimozdító aktív programok, közösségi fejlesztőtábor, a sajátos nevelési igényű gyermekeknek szervezett lovasterápiás program, valamint környezetszépítő kerékpáros pihenőhely kialakítása is megvalósulhat a régióban.

„A Tescónál szeretnénk minél többet visszaadni azoknak a közösségeknek, ahol vásárlóink és munkatársaink élnek, ezért is támogatjuk elkötelezetten a helyi jó ügyeket. Az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programmal azokat a helyi szervezeteket segítjük, amelyek jellemzően korlátozott anyagi erőforrásokkal rendelkeznek a környéken élők számára fontos fejlesztő projektek megvalósításához. Az eddigi nyolc fordulóban a vásárlók csaknem 20 millió szavazatot adtak le több mint 1000 pályázatra, a közösségek pedig 280 millió forint támogatást nyertek kezdeményezéseik kivitelezésére. Tapasztalataink szerint a szervezeteknek akár már százezer forintos támogatás is hatalmas előrelépést jelenthet terveik megvalósításában, ezért minden közösséget arra biztatunk, hogy pályázzon kezdeményezésével akár több alkalommal is” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs igazgatója.

A kilencedik fordulóban 59 körzetből érkeztek az oktatást, képesség-fejlesztést támogató, egészséges életmódra ösztönző, környezetvédő és -szépítő, valamint COVID egészségügyi kezdeményezések kategóriában pályázatok, melyek közül az Effekteam Egyesület független szakértői választották ki azokat, amelyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. Körzetenként a legtöbb szavazatot összegyűjtőket 400 ezer, a második legtöbb zsetonnal rendelkezőket 200 ezer, míg a harmadik helyezetteket 100 ezer forintos támogatással díjazza a Tesco.

Bővebb információ a programról a nyertes szervezetek listájával a www.tesco.hu/kozosseg oldalon található.Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából létrejött korábbi projekteket ezen a térképen lehet még megtekinteni.

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának kilencedik fordulójában többek között gyermektáborokat, lovasterápiás fejlesztő foglalkozásokat és kerékpáros pihenőhely kialakítását is támogatja Győr-Moson-Sopron megyében. A helyi vásárlók a legtöbb voksot a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének Érezz velük elnevezésű pályázatára adták le, és ezzel a kezdeményezés a szavazók számát tekintve országosan is első helyen végzett. Az áruházlánc a szavazatok számának függvényében 400, 200, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá a pályázatok megvalósításához.

Forrás: Tesco

likeold
a fb oldalunkat