Címke: Kultúra
Hirdetés
Földvári Gabriella 2019.12.09.

A Műhely szellemi szabadságot ad

Villányi László harminc éven át volt a Műhely főszerkesztője, a kerek évfordulón a Műhely tematikájú számmal búcsúzik a folyóirattól, szeretett munkájától.

MTI 2019.12.03.

Vers- és esszéíró pályázatot hirdetnek

Vers- és esszéíró pályázatot hirdet 16-25 éves fiatalok részére Elcsendesülés címmel, a költészet napja tiszteletére a Vértes Agorája és az Új Forrás folyóirat

MTI 2019.11.27.

Győrbe is ellátogat az új Bánk bán

Új Bánk bán-előadást mutatnak be a Coopera és partnerei együttműködésével 2020-ban Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás, amelynek címszerepében Molnár Levente erdélyi származású művészt (képünkön) láthatja majd a közönség, egyben tisztelgés a nemzeti összetartozás éve előtt - hangzott el sajtótájékoztatón.

Győr+ 2019.11.17.

Pozsgai Zsolt átadta a stafétát

Véget ért Pozsgai Zsolt nyerősorozata, három Kortársasjáték-győzelem után szombat este egy olyan drámaíró darabja lopta be magát a nézők szívébe, aki először bizonyított győri színpadon.

MTI 2019.11.14.

Közel 200 gepida sírt tártak fel Tiszaug határában

A Kárpát-medence elmúlt fél évszázadának legnagyobb sírszámú gepida temetőrészletét tárták fel az elmúlt másfél évben Tiszaug határában a Kecskeméti Katona József Múzeum szakemberei - közölte Wilhelm Gábor ásatásvezető régész csütörtökön Kecskeméten.

MTI 2019.11.13.

Ma van a magyar nyelv napja

Ma van a magyar nyelv napja, ebből az alkalomból gálaműsort tart az Anyanyelvápolók Szövetsége, a közmédia a nap folyamán bejátszásokkal, este pedig stúdióműsorral hívja fel a figyelmet az anyanyelv fontosságára.

Farkas Mónika 2019.11.12.

Kortársasjáték és musical a palettán

A népszerű drámaíró versenyről, az idei Kortársasjátékról és az Elisabeth című musical szereplőiről tudhatnak meg többet a nézőink.

MTI 2019.11.11.

Egy különös állat múmiáját vizsgálják

Egy furcsa, szokatlanul nagy állat mumifikált tetemét találták meg ásatások során egyiptomi régészek a Kairótól délre fekvő, nekropoliszáról és lépcsős piramisáról híres Szakkarában.

Hirdetés