Kultúra

Táncfesztivál: Miért ne?

táncfesztivál sajtótájékoztató apátúr ház mg_010
Garamvölgyi Imre
2021.05.18. 13:25

Egy év kihagyás után ismét lesz Győrben Magyar Tácfesztivál. A szervezők akarata szerint a hosszú pandémiás időszak után, az online térből ismét élő közönség elé költöznek a táncművészek.

Két premierrel készül a 16. Magyar Táncfesztivál programjában a Győri Balett, tudatta az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján Velekei László igazgató. Beszédében kiemelte, ez a sajtótájékoztató számára a „remény sajtótájékoztatója”.

„Remélem végre minden visszatér a rendes kerékvágásba köszönhetően a hatékony járványügyi előírásoknak, és annak hogy a győriek éhesek a kultúrára. Sikeresen lezajlott a közelmúltban Rákász Gergely koncertje és az Öt Templom Fesztivál, bízom abban, hogy a 16. táncfesztiválunk is hasonló sikerrel fog dübörögni.”

Az igazgató elmondta azt is, a balett számára nagyon nehéz volt az elmúlt egy év, amit csak a közönségük s a támogatóik helytállásával sikerült átvészelniük. Hálából a társulat két premierjére 100-100 belépőt ajánlottak fel az egészségügyben és a katasztrófa-elhárításban dolgozóknak.

A város polgármestere, dr. Dézsi Csaba András kiemelte, öröm arról beszélni, hogy a Covid-járvány okozta bezártság után, hová tudunk menni szórakozni, kikapcsolódni Győr városában. „ Bármennyire is jó ez a digitális világ, az világosan látszik, az internetes térben adott élmény töredéke csupán, annak, amit a közvetlen kapcsolat jelent a művészekkel. A 16. Táncfesztivál a Győri Balett csodája. Tradíció már a városban, amit várnak már a győriek és a városon kívül élők is, hiszen az ország egyik legjobb balett társulatát nézni egy óriási élmény.” Dr. Dézsi Csaba András hozzá tette, a fesztivál utolsó napján, június 20-án ünnepélyes körülmények között avatják majd fel a város új köztéri alkotását, egy Győr Keresztet, amit Lebó Ferenc szobrászművész készít el a Felső-Ausztriában található eredeti keresztek mintájára.

Fotó: Marcali Gábor

Kiss János fesztivál igazgató ismertette a rendezvény programját, amelynek fő helyszíne az Apátúr ház belső udvara lesz. Itt a fesztivál egy hete alatt több táncprodukciót és színpadi beszélgetést láthat, a közel száz fős közönség.

„Nagy öröm számomra, hogy az online bemutató után június 18-án, pénteken először élőben Győrben láthatja a közönség Velekei László és Lajkó Félix közös darabját, a GisL-t. A produkciót a Széchenyi téren felállított óriás színpadon tekintheti meg a publikum, akik számára lelátókat állítanak fel a szervezők.”

Kiss János a fesztivál programból figyelembe ajánlotta még a megnyitó után megrendezett Tűzmadarak című előadást, amelyet a Magyar Nemzeti Balett ad elő az Apátúr házban, valamint a Széchenyi téren szombaton este látható a Kárpát-medence táncait bemutató produkciót, amelyet a szervezők táncházzal zárnak.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #fesztivál | #Győr+ TV | #Győri Balett | #Kultúra |