2300 közelében a fertőzöttek száma
2284 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek és 239-re az elhunytak száma. 390-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
2284 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek és 239-re az elhunytak száma. 390-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
Véget ért a "Kódolj határok nélkül!" országos nyílt forráskódú középiskolai programozó verseny. A döntőbe került 10 csapat feladata egy olyan alkalmazás fejlesztése volt, amely segítséget nyújt a családoknak abban, hogy rendszerbe foglalják a napi feladatokat, illetve beosszák egymás között a számítógép használatot és a házimunkát, így kevesebb vitával és több szabadidővel telhetnek az otthon töltött napok.
Turizmus és gasztronómia. Két terület, ami a veszélyhelyzet kihirdetése után, tulajdonképpen megszűnt Magyarországon.
KarantÉN címmel új sorozatot indítottunk: ismert és inspiráló, városunkhoz kötődő embereket kértünk meg, írjanak olvasónknak. A napló jellegű bejegyzéseikben beengednek minket a nappalijukba, a kertjükbe, esetenként pedig még a háló- és fürdőszobájukba is, hogy mindannyian lássuk, ők mit kezdenek a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel. Váray Lászlót, a Colombre Band és a Belvárosi Betyárok frontemberét az alábbi gondolatok megírására késztették az elmúlt hetekben tapasztaltak.
Újabb védőeszközökkel segíti a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs az idősotthonokat - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
A Magyar Honvédség katonái folyamatosan helyt állnak a koronvírus-járvánnyal kapcsolatos veszélyhelyzetben, s ott segítenek, ahová vezénylik őket. Emellett civilben is figyelik az országban zajló eseményeket, és ha tudnak, szabadidejükben is segítő kezet nyújtanak a rászorulóknak. Győrben ráadásul úgy tűnik, jótékony lavinát is sikerült elindítaniuk.
Megkülönböztetett figyelemmel és gyorsasággal kezeli az állami szervek részére érkező védőfelszerelések, orvosi eszközök vámeljárásait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azért, hogy a kizárólag kifogástalan minőségű eszközök mielőbb eljussanak rendeltetési helyükre.
Egy december óta tartó nyeretlenségi sorozattal és harmincnyolc ponttal az NB II-es tabella hetedik helyén állt a Gyirmót FC Győr, amikor március 16-án az MLSZ bejelentette a bajnokság felfüggesztését. Na, de mi történt azóta a csapattal, és várható-e huszáros hajrá? Egyáltalán hogyan képzelhető el a bajnokság folytatása? Csertői Auréllal, a Gyirmót FC Győr vezetőedzőjével beszélgettünk.
A fővárosi közösségi közlekedésben jövő hétfőtől életbe lépő új utazási feltétel betartását elősegítendő Budapest tíz forgalmas csomópontján 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét ingyenesen a következő napokban - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden ismételten arra buzdította tagországait, hogy amint újra lehetségessé válik a játék, próbálják befejezni a bajnokságukat.