Kódolj határok nélkül

Dobogós helyet szereztek a jedlikesek

Fotó: Pixabay
OTS
2020.04.23. 05:47

Véget ért a "Kódolj határok nélkül!" országos nyílt forráskódú középiskolai programozó verseny. A döntőbe került 10 csapat feladata egy olyan alkalmazás fejlesztése volt, amely segítséget nyújt a családoknak abban, hogy rendszerbe foglalják a napi feladatokat, illetve beosszák egymás között a számítógép használatot és a házimunkát, így kevesebb vitával és több szabadidővel telhetnek az otthon töltött napok.

A Belügyminisztérium és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett programozói verseny célja, hogy népszerűsítse a nyílt forráskódú technológiák használatát és a nagyközönség is megismerkedhessen az “utánpótlással”. A verseny első díját a “CBT” csapat (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) alkalmazása nyerte el. A dobogó második fokára a “Mi csak enni jöttünk” csapat (Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma) állhatott fel, míg a harmadik helyért járó trófeát az “Npm install all” csapat tagjai (Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma) vehették át.

“Kreatív és igényesen kidolgozott megoldások születtek. Jó volt látni, hogy valamennyi döntőbe jutott csapat újszerű módon használt fel és integrált nyílt forráskódú alkalmazásokat, például fejlesztéseikbe integrálták a koronavirus.gov.hu oldal adatait, vagy beépítettek nyílt forráskódú videókonferencia rendszereket, amelyek segítségével olyan termékeket hoztak létre, amelyek teljesen új dimenziót képviselnek” – fogalmazott Hajzer Károly, a Belügymisztérium informatikai helyettes államtitkára. “Nagyon örültünk annak, hogy a diákok a verseny végén jelezték, szeretnék továbbfejleszteni alkalmazásaikat és többek között a jelenlegi közigazgatási rendszerek időpontfoglalási rendszereivel vonnák össze saját fejlesztésüket” – tette hozzá Hajzer Károly.

Óriási eredményként értékeljük, hogy a versenyző csapatok többsége a felkészülési időszakban ismerkedett meg a nyílt forráskódú technológiákkal, mégis magas színvonalú fejlesztésekkel zárták a döntő 24. óráját” – nyilatkozta Bancsics Ferenc, a NISZ Zrt. vezérigazgatója. “Köszönjük minden nevező csapatnak a lelkesedést és a pozitív visszajelzéseket, melyek meggyőztek minket arról, hogy a nyílt forráskódú technológiák területén a középiskolások körében is van igény a verseny megszervezésére” – fűzte hozzá a vezérigazgató.

A diákok elmondták, hogy nagyon sokat tanultak a verseny során és már a felkészülési időszak is motiváló volt számukra, az online döntő 24 óráját pedig új, izgalmas élményként élték meg.

Leginkább azt találták lelkesítőnek, hogy megoldásuk a valós életben is használható lehet.

Éppen ezért többen várják a folytatást és szívesen vennének részt a jövőben, akár egyetemistaként is a versenyen.

Az első három helyezett csapat tagjai és felkészítő tanáraik értékes tárgynyereményekben részesülnek, a végzős diákok pedig gyakornoki programban is részt vehetnek. A döntőbe jutott valamennyi csapat ajándékokat nyer. Az ünnepélyes díjátadóra a járványidőszak után kerül sor.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványokon alapuló megoldások fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban és a kormányzati informatikában. A NISZ Zrt. többek között ezért is hozta létre 2016-ban a nyílt forráskódú szoftvereket támogató szervezetét, amely mára már nemzetközi szinten is kiemelkedő sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban.

A verseny szervezői bíznak abban, hogy hamarosan minél szélesebb körben elterjedhetnek a nyílt szabványokon alapuló informatikai megoldások – tekintettel arra, hogy ezek az ismeretek kevésbé hangsúlyosan jelennek meg a középiskolai tanulmányokban – és a közigazgatási informatikához is közelebb kerülhetnek a diákok.

Az idei verseny tapasztalatait felhasználva előreláthatóan a következő évben is megrendezésre kerül a verseny, amely remélhetően egyre népszerűbbé válik a jövőben.

További részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Kapcsolódó témák: #informatika | #koronavírus | #Oktatás |