Címke: kávé
Hirdetés
MTI 2024.10.04.

Drágult a kávé, de többet is iszunk belőle

Tavaly szeptembertől idén augusztus végéig tartó időszakban mintegy 1 százalékkal nőtt a magyarországi kiskereskedelmi kávépiac értéke, miközben a szegmensek között folytatódott az átrendeződés - közölte Partali Anita a Coca-Cola HBC Magyarország kávé üzletágának marketingvezetője.

Havassy Anna Katalin 2024.03.10.

Az Aréna Piacon is nagyon várják az igazi tavaszt

Nem volt kemény telünk, a tavasz pedig már februárban kacsingatott ránk. Gyorsan elő is kerültek a könnyebb kabátok, szívtuk magunkba a napsütést. A győri Aréna Piac látogatószáma is megugrott a kellemes időben, s bár március 10-én borús volt az ég, a tavasz és a húsvét közelsége már látható és kézzelfogható volt.

MTI 2023.05.27.

Egyre többen isznak koffeinmentes kávét

Tavaly a teljes magyarországi kávépiac értéke meghaladta a 77 milliárd forintot, ezen belül a kapszulás kávékra 19 milliárd forintot költöttek a vásárlók, ami 9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A koffeinmentes kávék forgalma értékben 2 százalék volt, volumenben pedig egy százalékát adják a teljes kávépiacnak, mégis elmondható, hogy a kávéfogyasztók több mint harmada rendszeresen fogyaszt koffeinmentes kávét.

Győr+ 2022.11.07.

A kávézacc sokszínű felhasználása

A kávéfogyasztás nagy népszerűségnek örvend hazánkban, ám legtöbben, miután lefőzték kedvenc feketéjüket, a zaccot a szemétbe dobják, pedig sokféleképpen fel lehetne használni ezt a mellékterméket.

Győr+ 2022.10.29.

Kávét csak frissen?

Nagy népszerűségnek örvend a kávéfogyasztás. Az, hogy mekkora mennyiségben, milyen formában isszák az emberek, ízlés kérdése. Ahogy az is, hogy csak frissen lefőzve, vagy esetleg újramelegítve fogyasztják. De vajon mi az ajánlás, azonnal igyuk meg a kávénkat, vagy azzal sincs semmi baj, ha eltesszük későbbre?

Tóth Vivien 2021.10.18.

A reggeli fáradtság okainak megszüntetése

Hiába alszol jól éjszaka, minden reggel fáradt és nyűgös vagy, ami a déli órákig el sem akar múlni. Ha igaz rád ez az állítás, akkor szervezetednek extra mennyiségű vitaminra és tápanyagra van szüksége, valamint kiegyensúlyozott éjszakai körülményekre. Cikkünk segítségével megtudhatod, miként pattanhatsz ki az ágyból vidámabban és frissebben reggelente.

Tóth Vivien 2021.09.29.

Érdekességek a kávéról a kávé világnapján

Japánból indult a kezdeményezés, hogy szeptember 29-e hivatalosan is a kávé világnapja legyen, mely nem meglepő annak fényében, hogy a kávé a víz után a második legnépszerűbb ital a világon. Hogy méltóképp lerójuk mi is a tiszteletünket, összeszedtünk néhány érdekességet a kávéról.

Tóth Vivien 2021.09.03.

Milyen gyakran kell vízkőteleníteni a kávéfőzőt?

A legtöbb háztartásban alap kellék a kávéfőző. Ma már létezik automata, kapszulás, filteres és a jó öreg kotyogós sem ment ki a divatból. Vízkőteleníteni azonban mindegyik készüléket ajánlott rendszeres időközönként, azonban sokan tanácstalanok hogy mivel érdemes és milyen gyakran ajánlott.

Hirdetés