Még ma is fröccsözhetünk!
A 18. Rotary Fröccsnapok utolsó napjához érkeztünk. Ám még vasárnap este 23 óráig mindenkit várnak egy frissitő italra és remek koncertekre. Irány a Dunakapu tér!
A 18. Rotary Fröccsnapok utolsó napjához érkeztünk. Ám még vasárnap este 23 óráig mindenkit várnak egy frissitő italra és remek koncertekre. Irány a Dunakapu tér!
Többek között ez is kiderült az idén először megrendezett Színpadra fel! tehetségkutató során, amelynek július 22-én szombaton tartották a döntőjét a Rotary Fröccsnapok keretében. Tizenegy fellépő tette színesebbé a rendezvényt, majd arra is fény derült, kiket ítéltek most a legjobbaknak.
A pénteki esőnek nyoma sem volt szombat délután Győr belvárosában, így semmi akadálya sem volt annak, hogy folytatódjon a 18. Rotary Fröccsnapok, ami idén először egy zenei tehetségkutatóval is kiegészült. Délután 4 órától kinyitottak a Dunakapu téri faházak, a színpadon pedig a tehetségkutató 11 legjobb produkciója mutatkozott be, immár a nagyközönségnek is.
Az elkövetkezendő hónapokban is különleges eseményeket szervez a Győri Művészeti és Fesztiválközpont (MÜFE), amelynek kiemelt feladata a város kulturális életét reprezentáló rendezvények lebonyolítása.
Ingyenes belvárosi programsorozattal ünnepelhetjük a húsvétot városunkban. A részletekről a Győri Művészeti és Fesztiválközpont kommunikációs koordinátorával, Venesz Klauval beszélgettünk, aki egyben a rendezvény szervezője is.
A negyedik adventi hétvégén rendezték meg a már hagyományossá vált Mindenki karácsonya elnevezésű programot.
A Győri Művészeti és Fesztiválközpont ősszel is izgalmas programokat kínál látogatóinak. Íme a szeptemberi kínálat!
Hosszú évekig egy multinacionális cégnél dolgozott, most azonban elérkezettnek látta az időt, hogy egy egészen más területen próbálja ki magát. Marton Lászlótól, a Győri Fesztivál- és Művészeti Központ tavasszal kinevezett igazgatójától egyébként nem áll távol a rendezvényszervezés, hiszen a Győrkőcfesztivált kreatív ötleteivel a kezdetek óta segíti.
Konkrét című műsorunkban péntek este 19.25-kor Marton Lászlóval, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont tavasszal kinevezett igazgatójával beszélgetünk.
Azt szervezők írják: a Szent László Napokat és a XVI. Győri Rotary Fröccsnapokat idén biztosan nem rendezik meg az eddig megszokott formában.