Szentivánon is hódít a kupakgyűjtő szív
Újabb kupakgyűjtő szíveket helyeztek ki Győrben, ezúttal Győrszentivánon állítottak fel hármat. Dr. Sík Sándor képviselő a Győr Plusznak elmondta, már régóta szerettek volna csatlakozni az országszerte népszerű kezdeményezéshez, és látva, hogy a városban is egyre több ilyen gyűjtőrekesz kerül ki, ők sem tétlenkedtek. Ezt is, mint az összes többit az önzetlen segítségnyújtás ihlette.
Ledöntötték a májusfát
A Győr Városi Diákfórum még április végén állított májusfát hagyományteremtő céllal a Honvéd Ligetben. Az esemény bekapcsolódott a Győr 750 programsorozatba és a fiatalok 75 szalagra írták rá üzeneteiket és kívánságaikat, melyek felkerültek a májusfára, ami a pandémia miatt egyben a remény fája is lett.
Negyvenezer virágot kaptak a győriek a várostól
Rekordot döntött az idén az igénylők száma, hiszen mintegy kétezren jelentkeztek a virágosztásra. Az önkormányzat fejenként húsz palántát biztosított, az új helyszínen gördülékenyen ment a kiosztás is…
Hármas karambol történt az M1-esen
Egy kisteherautó és két kamion rohant egymásba a győri szakaszon.
Élsportolók a Városházán
Az egyesületek közül a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajak-kenusai teljesítettek a legjobban a Győrben megrendezett Kadler Gusztáv Országos Maratoni Bajnokságon, amely egyben válogató is volt a moszkvai Európa Bajnokságra. A magyar bajnoki címet szerző sportolókat és edzőiket hétfőn délelőtt a városházán fogadta Radnóti Ákos sportért felelős alpolgármester.
Félix szerető gazdit keres
Virgonc hempergés a fűben majd egy kiadós séta a természetben. Ha tehetné, a nap minden percét így töltené Félix. A keverék kutyus otthona azonban lassan három éve az állatmenhely, így napi egy sétával kell beérnie.
Két hazában – Gaál András festőművész kiállítása
Két hazában címmel a 85 éves Gaál András, az Erdélyből származó, Pannonhalmán élő, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett festőművész kiállítása nyílt meg pénteken a Kisfaludy Károly Könyvtárban.
Fényfestők a Széchenyi téren
A győri bencés templom falára vetítették tegnap este a Győr750 programsorozat kisfilmjét. Ezzel nemcsak a királyi várossá válás évfordulója előtt tisztelegtek, hanem a járvány utáni nyitást is ünnepelték.
Keddtől nyitnak a Győr-Szol Zrt. ügyfélszolgálati irodái
Május 25. napjától, keddtől ismét van lehetőség személyes ügyintézésre a szolgáltató Jókai és Orgona utcai ügyfélszolgálati irodáiban.