Felgyúlt a rózsaszín gyertya, az öröm szimbóluma
Ragyog az öröm gyertyája a Széchenyi téren álló óriás adventi koszorún! A harmadik lángot Dr. Pergel Elza alpolgármester és Szemerei János evangélikus püspök közösen gyújtották meg.
Ragyog az öröm gyertyája a Széchenyi téren álló óriás adventi koszorún! A harmadik lángot Dr. Pergel Elza alpolgármester és Szemerei János evangélikus püspök közösen gyújtották meg.
A Merkantil Bank Liga 20., tavaszról előrehozott fordulójában a Nyíregyháza vendégeként lépett pályára az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapata vasárnap Sényőn.
Nem csupán egymással, hanem a pályán álló vízzel is meg kellett küzdeniük a csapatoknak a labdarúgó NB II 20. fordulójában vasárnap.
A hátrányos helyzetű emberek és családok, valamint a helyi civil szervezetek támogatásáért vehetett át „Likócs szolgálatáért” díjat Németh László Ferenc tavaly a győri városházán. A jótékonykodást rendkívül fontosnak tartó vállalkozó több évtizedes, közösségépítő munkája elismeréseként érdemelte ki a kitüntetést. A Likócson üzemeltetett kocsmája hosszú időn keresztül sok ember törzshelyének számított.
A karácsony a szeretet és az ajándékok ünnepe, főként a gyerekeknek. Hogy kinek mi a jó játék, az attól függ, milyen idős a gyerek, mi érdekli és milyen személyes fejlődési fokon áll.
Környezetünk megóvása érdekében rendkívül fontos feladat a fiatalabb generációk szemléletformálása. Úgy véljük, megfelelő példamutatással és figyelemfelhívással sokat tehetünk Földünk, vizeink fenntartásáért, megóvásáért.
Fennállása legsikeresebb évét zárja az ETO FC Győr női labdarúgócsapata. Az első osztályban szereplő gárda a 2021–22-es idényben megnyerte a Magyar Kupát, másrészt a hazai bajnokságban is jócskán az előzetes várakozásokon felül teljesített: bajnoki döntőt játszhatott, s végül ezüstérmesként zárt.
Adventről, karácsonyról, ünnepvárásról, családi hagyományokról kérdeztük dr. Laczkovits-Takács Tímeát, Ménfőcsanak önkormányzati képviselőjét.
Az adventi időszaknak számtalan ünnepi kiegészítőjét ismerjük, melyek az ünnep hangulatát hívatottak megteremteni az életünkben.
A depresszióra való hajlam mindenkinél különböző. Van, aki olyan szerencsés, hogy a hangulatzavar teljesen elkerüli, a legtöbben azonban többé-kevésbé hajlamosak rá.