Életcélja a segítés
A közelmúltban „Újváros szolgálatáért” díjat vett át dr. Szilvásyné Peregi Eszter, a szociális területen intézményvezetőként végzett, kiemelkedően magas színvonalú munkája elismeréseként.
A közelmúltban „Újváros szolgálatáért” díjat vett át dr. Szilvásyné Peregi Eszter, a szociális területen intézményvezetőként végzett, kiemelkedően magas színvonalú munkája elismeréseként.
Különleges látványt nyújt a kivilágított belváros, más arcát mutatja ilyenkor minden ikonikus győri épület. Ezt mutatja meg évről évre a Győr-Moson-Sopron Megyei Szabadidősport Szövetség rendezvénye, a Büchl Éjszakai Futás.
Az előrejelések szerint a hét utolsó napján napsütéses időre számíthatunk.
A márciusi közgyűlés dr. Dézsi Csaba András polgármester javaslatára a buszközlekedésben nyújtott kedvezményekről döntött. Ennek értelmében a győri önkormányzat az állandó győri lakhellyel rendelkezők számára lehetőséget biztosít arra, hogy a havi bérlet árából 25 százalékos, míg a negyedéves bérlet árából 50 százalékos kedvezményt vegyenek igénybe a győriek.
A játszóterekre ismét kikerülnek a nyári időszakban árnyékot biztosító napvitorlák. A szülők kérését meghallgatva 2021-ben dr. Dézsi Csaba András polgármester kezdeményezte a napvitorlák kihelyezését, a kivitelezés a Győr-Szol Zrt. koordinálásában történt.
Czinki Herbert és Dalotti Gergő mesterfodrászok tartottak bemutatót szombat délután a Hotel Famulusban. Közel negyvenen vettek részt az eseményen, melyet a Győri Ipartestület fodrász szakosztálya szervezett és amelyre Győrön kívül Veszprém vármegyéből és a Csallóközből is érkeztek fodrászok. A nagyszabású rendezvényen külön modelleken mutatták be az új vágási, valamint festési trendeket az oktatók.
Amatőr MMA magyar bajnoki fordulót rendeztek szombaton a Barátság Sportparkban. A küzdősportok szerelmeseinek igazán üdítő hétvégi kikapcsolódást jelentett a ketrecharcok látványa. A megmérettetésre az ország minden pontjáról érkeztek, közel 60-an, 16 éves kortól különböző korcsoportokban.
Ezúttal Nádorváros szívében, a volt Komszol telepen szabadulhattak meg a felesleges lomoktól, hulladékoktól a városban élők. A GYHG az önkormányzat támogatásával kihelyezett hulladékudvarokkal próbál segíteni a győrieknek, hogy a feleslegessé vált holmikat ne kelljen messzire vinni. Június 1-jén, szombaton már kora reggel sokan érkeztek nádorvárosba is.
A tavalyi évhez képest 415 millió forinttal kapnak többet az önkormányzat által fenntartott kulturális és közművelődési intézményekben dolgozók – erről dr. Dézsi Csaba András polgármester személyesen adott tájékoztatást hétfőn a Győri Nemzeti Színházban.
Nemzetközi felsőoktatási együttműködés megalapozásaként látogatott el Győrbe a Sanghaji Nemzetközi Üzleti és Közgazdasági Egyetem küldöttsége. A kínai intézmény leginkább a gazdaságtudományi és a jogi képzések terén kapcsolódik a Széchenyi István Egyetemhez, amelynek hallgatói a jövőben akár csereprogram keretében is tanulhatnak az ázsiai kikötővárosban.