Címke: gazdaság
Hirdetés
Havassy Kata 2020.12.09.

Fogyasztóvédelmi kisokosunk karácsonyi kiadása

Akár a legnagyobb odafigyeléssel és körültekintéssel kiválasztott ajándék esetében is előfordulhat, hogy azt inkább visszavinnénk. A termék hibájától a nem megfelelő méreten át, a több rokontól megkapott ugyanazon termékig számtalan oka lehet annak, amiért újra felkeressük az adott üzletet, webáruházat. Igen lényeges tehát, hogy tudatában legyünk a lehetőségeinknek és már a vásárlás során is kellő gondossággal, illetve fogyasztói jogaink ismeretében járjunk el, ezzel számos későbbi problémát megelőzve.

Hajba Ferenc 2020.12.05.

Jövőre Győrben újra csökkennek az adók

Magyarország kormánya december 1-én megjelent rendelete értelmében természetesen Győrben senkinek sem kell magasabb helyi adót fizetnie, mint 2020-ban. Ellenben a több mint 200 millió forint értékben tett adókedvezményeket alkalmazni fogjuk, amelyeket az idén november 30-án rendeletben kihirdettem – így reagált az adóemelési stopot elrendelő kormányrendeletre dr. Dézsi Csaba András, városunk polgármestere.

Városháza Sajtó 2020.12.02.

Újabb adócsökkentés Győrben 2021-től

Magyarország Kormánya december 1-jén megjelent rendelete értelmében természetesen Győrben sem kell senkinek jövőre magasabb helyi adót fizetnie, mint 2020-ban. Ellenben, a több mint 200 millió forint értékben tett adókedvezményeket alkalmazni fogjuk, amelyeket 2020. november 30-án rendeletben kihirdettem. – áll dr. Dézsi Csaba András közleményében.

Kárpát Zsolt 2020.12.02.

A megyei kamara segíti a túlélést

Győr-Moson-Sopron megyében is a vendéglátással és az idegenforgalmi ágazatokkal kapcsolatos vállalkozások vannak a legrosszabb helyzetben csakúgy, mint az egész országban. Emellett az ipari szektor teljesítménye is jelentősen, mintegy 13%-al esett vissza, mondta Híradónknak Pintér-Péntek Imre.

mti 2020.12.02.

Megtiltja az önkormányzati adóemelést a kormány

A kormány újabb gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedést rendelt el a koronavírus-járvány miatt: megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék az eddigi adókedvezményeket - közölte a Pénzügyminisztérium

Zombai-Kovács Ákos 2020.12.01.

Közel 300 ezer álláskereső Magyarországon

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint 2020 novemberében 296 ezer 500 regisztrált álláskeresőt tartottak számon, Magyarországon. Bár az előző év azonos időszakához képest ez mintegy 50 ezres növekedést jelent, fontos kiemelni, hogy a járványhelyzet ellenére a mutató már ötödik hónapja csökken, erre hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Győr+ 2020.12.01.

A fiatalok elvárásaira is hat a koronavírus-járvány

Többek között a fiatalok elvárásairól is szó esett a győri Széchenyi István Egyetemen megtartott konferencián. Az előadók beszéltek arról is, hogy a pandémia miként hatott a turisztikai szektorra, a cégek vezetésére vagy a tudományos kutatásra.

mti / Győr+ 2020.11.30.

Bővíti tatabányai üzemét a Graboplast

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át azt az állami pályázaton elnyert 317 millió forintos támogatásról szóló okiratot, melyet a Graboplast új, SPC Vinil padló előállítására alkalmas gyártósor beruházásra fordít.

Győr+ 2020.11.30.

Krízis és megoldások az Üzleti SZEmlében

A Széchenyi István Egyetem kiadványában az intézmény oktatói-kutatói olyan gazdasági témájú publikációk rövid összefoglalóit készítik el, amelyek hasznosak lehetnek a vállalkozók, az üzleti döntéshozók és a fejlesztők számára.

Hirdetés