Jó reggelt, Magyarország!

„Meg kell növelni a védelmi képességeinket!”

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Győr+
2022.07.01. 07:32

A Kossuth Rádióba látogatott péntek reggel Orbán Viktor, ahol a NATO-csúcs is téma volt a beszélgetésben.

Orbán Viktor miniszterelnök az interjú elején azzal kezdte, hogy „diplomáciai nagyüzem volt az elmúlt 10 napban.” Hangsúlyozta, hogy az étlapon romló háborús helyzet Ukrajnában, élelmiszerválság, háborús gazdasági válság és energiaválság van, a helyzet tehát nem egyszerű.

Elhangzott, hogy Ukrajna megkapta a tagjelölti státuszt, ám ez nem jelenti azt, hogy tárgyalások is lesznek, majd Orbán Viktor elmondta: „Csak akkor lesznek tárgyalások, ha Ukrajna bizonyos dolgokat teljesít, így a magyarokra vonatkozó kéréseinket. Zelenszkij megköszönte a segítséget, amit nyújtott Magyarország és folyamatosan nyújt.”

Kitért arra is a kormányfő, hogy az uniós csúcson nem sikerült elérni, hogy Bosznia-Hercegovina bekerüljön a tagjelölti státuszba. „Továbbra sincs megegyezés a balkáni bővítésről” – tette hozzá.

A miniszterelnök kiemelte: továbbra sem fogadnak el semmilyen szankciót a gázra, sőt még tárgyalni sem hajlandók erről a témáról.

A NATO-csúcsa áttérve elhangzott, sokkal nehezebb tárgyalások voltak, mint az uniós csúcson. Az ukránok oldalán áll mindenki, hiszen semmi sem ad okot és magyarázatot a háborúra. Kihangsúlyoza újra, hogy szerint ez nem Magyarország háborúja, és a NATO egy védelmi szövetség. Véleménye szerint látszik, hogy sokan azt tekintették megoldásnak, hogy fegyvereket küldenek az ukrán haderegnek, így képesek lesznek felvenni a harcot az oroszokkal szemben. Ez részben igaz is, hiszen helyt állnak az ukrán katonák, akik a hazájukat védik. Viszont a katonai realitások hamarosan érvényre jutnak, hiszen fogytán az ukrán katona és gyengül a sereg.

„Nagyon súlyos a helyzet Ukrajnában!” – jelentette ki Orbán Viktor, majd hozzátette: naponta 100-1000 katonát veszít Ukrajna. Kitért rá, hogy Luhanszk és Donyeck ugyan távoli helynek tűnik, ám ha gyorsan változik a helyzet, akkor a háborús zóna sokkal gyorsabban közeledik majd hazánk felé. Kijelentette: „a haderőfejlesztési programok fel kell gyorsítani, a védlemi képességeket meg kell erősíteni.” Hozzátette azt is, hogy a védelmi képességeinket radikálisan meg kell növelni, ehhez pedig emberfeletti munkát vár el a szakemberektől és a katonáktól is. Elhangzott, hogy a NATO is érzi, hogy baj van és tudja, hogy meg kellene erősíteni a keleti szárnyakat.

A katonákról szólva elmondta, hogy ha békét akarunk, s márpedig azt szeretnénk, akkor nincs idő várakozni, most kell megnövelni a katonai képességeinket. A következő hónapok igazán intenzív munkát várnak el mindenkitől, akik a hazavédelem ügyében dolgoznak. Orbán Viktor kitért arra is, hogy egyre több olyan uniós ország van, amely hisz a szaknciók erejében és hatásosságában. Azonban Magyarország van amiben nem enged, s ilyen például az energia kérdése is. Sokszor viszont úszunk az árral, mert „elveszítenénk az együttműködés lehetőségét, ha minden egyes döntés esetében szót emelnénk.” 

Kihangsúlyozta, hogy „Nem szankciókra, hanem azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra lenne szükség. Magyarországnak pedig a béke oldalán kell lennie.”

„A háborús inflációnak csak a béke vethet véget!” – mondta a kormányfő, s hozzátette, hogy ez nem csak Magyarországnak, hanem minden európai országnak az érdeke lenne. Hiszen a békével mindenki jól járna, de ahogy fogalmazott: „egyelőre rajtunk kívül ezt a hangot senki sem üti meg.” Jelenleg háborús helyzet van, hazánk pedig védekezik. Nem most van itt az idő az előrelépésnek, hanem az az eredmény, ha nem csúszunk vissza. Kijelentette: „megvédjük azt amink van, és erre tudunk vállalást tenni.”

A déli határon folyamatosan fenálló migránshelyzetről is szó esett, hiszen nem csak keleten, hanem délen is nyomás alatt vannak határaink. Jelenleg olyan, hogy a háborús és a migráns nyomás is egyszerre érintsen egy országot, csak nálunk tapasztalható. Elmondta, „elvárható lenne az uniótól, hogy ezt a sajátságos helyzetet elismerje, és pénzügyileg segítse.”

Elhangzott, hogy „idén már 750 embercsempészt fogtak el, míg tavaly csak 400-at. A háború hatása miatt egyre többen indulhatnak meg”– tette hozzá.

Hogy a védelem megoldott legyen, határvadász egységek jönnek létre.

A miniszterelnök ezzel a kijelentéssel együtt közölte, erre azért van szükség, mert a a migrációs nyomás erősödni fog, és ezért új szervezeti erőre van szükség. Elmondta, „a katonákat le kell vezényelni a határról, hogy részt vegyenek a hadsereg erősítésében. A rendőrség esetében pedig valahol hiányoznak, s nem csak a családjaikna. Eljött a pillanat, hogy határvadász egységeket szervezzünk a Belügyminisztérium keretében.” – mondta a kormányfő.
Elhangzott az is, hogy 3-4 ezer ember kell felvenni határvadász munkára, s a kiképzésükre is nagy figyelmet kell fordítani, hiszen egyre erőszakosabbak a migránsok és az embercsempészek.