HM: külföldi katonai konvoj halad át Magyarországon a Röszke-Hegyeshalom útvonalon
Külföldi katonai konvoj halad át Magyarországon a Röszke-Hegyeshalom útvonalon – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap az MTI-vel.
Külföldi katonai konvoj halad át Magyarországon a Röszke-Hegyeshalom útvonalon – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) vasárnap az MTI-vel.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint augusztus 5-én elhunyt egy magyar főtörzsőrmester, aki az EUFOR békefenntartó misszióban, Szarajevóban teljesített szolgálatot. Augusztus 7-én, Sirok és Kékestető között végrehajtott menetgyakorlat során a Magyar Honvédség egyik 29 éves szakaszvezetője rosszul lett, az életét már nem tudták megmenteni.
A Fidesz az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában vizsgálatot kezdeményez, mert felelős honvédségi vezető pozícióban a nemzeti állásponttól eltérőt képviselni kiemelten kockázatos és megengedhetetlen.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) vizsgálata megállapította, hogy Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt szakértője még vezérkari főnökként folytatott hivatalos tárgyalásain szisztematikusan eltért a magyar kormány hivatalos, háborúellenes álláspontjától, és Ukrajna-barát, háborúpárti narratívát képviselt - tájékoztatta a tárca csütörtökön az MTI-t.
Tart az „Embert a Vasra!-3” kampány, amelyhez az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred NASAMS légvédelmi rakétaosztálya is csatlakozott, és várja a jelentkezőket. A győriek ma egy toborzással egybekötött találkozón ismerkedhettek meg a katonákkal és az eszközökkel a Bercsényi-iskola előtti parkolóban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter vasárnap meglátogatta a Honvédkórházban az újdörögdi baleset sérültjeit.
A korábbi évek sikeres toborzó programjait követően a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség immár harmadik alkalommal hirdeti meg az „Embert a Vasra!” kampányt, kiemelt bérezéssel. Erről részletes bejelentést Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tett, március 18-án, Győrben, a kampányban is érintett MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred alakulóterén.
Évtizedes léptékben mérhető hatalmas stratégiai feladat a Magyar Honvédség átfegyverzése - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a magyar véderő-, katonai és légügyi attasék éves értekezletén mondott beszédében, február 25-én.
Újabb két Leopard 2A7HU típusú harckocsi, illetve vezetői oktatójármű érkezett a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz a napokban - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfői közleménye szerint.
A haderőfejlesztésnek szüksége van a legmagasabb tudományos körök támogatására – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter május 2-án, Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a tárcavezető és Freund Tamás, az MTA elnöke aláírta a Honvédelmi Minisztérium és az MTA közötti együttműködésről szóló megállapodást.