Helyükre kerültek a faragott kapu újabb elemei
Kara Ákos országgyűlési képviselő, a Győr-Nyúl-Écs-Pannonhalma kerékpárút megépítésének kezdeményezője pénteken a Facebook-oldalán a következő hírt osztotta meg.
Kara Ákos országgyűlési képviselő, a Győr-Nyúl-Écs-Pannonhalma kerékpárút megépítésének kezdeményezője pénteken a Facebook-oldalán a következő hírt osztotta meg.
Hivatalosan is átadták az új veszprémvarsányi körforgalmat - tudtuk meg a térség országgyűlési képviselőjétől, Kara Ákostól.
Hónapokkal korábban elkészült a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárút, amit tavaly ősszel hivatalosan át is adtak, most pedig ünnepélyesen megáldják a népszerű kerékpárút fölé emelt faragott kaput. Erről a térség országgyűlési képviselője számolt be a Győr+ Médiának. Kara Ákos kiemelte, a kormányzati forrásból épült, sokak által a térség leghasznosabb beruházásának tartott bicikliút egyik éke a Schreiner Károly által készített faragott kapu, amit augusztus 20-án áldanak majd meg, ünnepélyes keretek között.
Jó ütemben készül a 83-as főút új nyomvonalának építése és kétszer kétsávosra bővítése Győr és Pápa között. Erről Kara Ákos országgyűlési képviselő, a fejlesztés egyik kezdeményezője számolt be a Győr Plusznak. A politikus kiemelte, a fejlesztés részeként elkészült a turbókörforgalom az Új Élet utcánál, ami megkönnyíti a becsatlakozást Gyirmót felől a főútvonalra. A 83-as új nyomvonala 36 kilométer hosszan épül, a kivitelezés két ütemben zajlik. Ha minden jól megy 2023 őszétől gyorsabban és biztonságosan lehet autózni Győr és Pápa között.
Az intézmény belül már teljesen megújult az elmúlt időszakban, a következő félévben pedig amellett, hogy megszépül, teljesen energiatakarékossá válik. Korszerű nyílászárók, épületszigetelés és napelem rendszer is a közel 300 millió forintos projekt része.
A Kuopio parki fejlesztés egyik eleme, a környező szervizutak felújítása, korszerűsítése. Most a Kodály Zoltán út 22-32. mögött dolgoznak gőzerővel az Útkezelő Szervezet által megbízott kivitelező munkatársai.
Abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket az újvárosi jelzőlámpa. Erről a polgármester és a körzet képviselője, Győr alpolgármestere számoltak be a helyszínen tartott sajtóeseményen. Dr. Dézsi Csaba András és Szeles Szabolcs kiemelték, a jelzőlámpás forgalomirányítás kialakítása nem a forgalom nagysága, hanem a közlekedés biztonsága miatt volt indokolt. Amióta működik az új, 90 millió forintból megvalósult lámpa, nem történt baleset a csomópontban és panasz sem érkezett a fejlesztéssel kapcsolatban.
A legendás Hajszán Gyulát, a 12. számú választókerület képviselőjét arról kérdeztük, milyen szabadtéri sportolási lehetőségek közül választhatnak a körzetében élők, és arról is faggattuk, milyen tervei vannak a sportos fejlesztésekkel kapcsolatban.
Szabó Jenő önkormányzati képviselő nagyon jó hírt posztolt Facebook oldalán.
Parkolólemezről, a Grabo-sátor felújításáról és a közelgő Tóparty családi napról is szó esett kedden a Győr+ Rádióban, ahol ezen a héten az alpolgármesteri vizit soron következő vendége Radnóti Ákos volt.