Kiserdő: kell az idősotthon és a kerékpárút is
A férőhelyhiány miatt bővíteni kell a Szent Anna Idősotthont és a Pápai úti hiányzó kerékpárút-szakasz megépítésére is létfontosságú. Ezt mondta a Győr Plusznak Hajtó Péter önkormányzati képviselő.
A férőhelyhiány miatt bővíteni kell a Szent Anna Idősotthont és a Pápai úti hiányzó kerékpárút-szakasz megépítésére is létfontosságú. Ezt mondta a Győr Plusznak Hajtó Péter önkormányzati képviselő.
Kétszer négysávosra bővül 2029. augusztus 31-ig az M1-es autópálya Biatorbágytól a Concó pihenőig, vagyis egészen Ács térségéig. Erről Győr országgyűlési képviselője számolt be Híradónknak.
Volt, hogy vendéglátóhelyként is működött a Szalay utcában az az ingatlan, melyet korábbi tulajdonosa aztán vendégmunkásoknak adott ki albérletbe. A többségében külföldi bérlők sok gondot okoztak a környéken élőknek, egészen mostanáig, Szeles Szabolcs, a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője ugyanis hosszú évek kitartó munkájának eredményeként megoldást talált a problémára. Ráadásul úgy, hogy a romos ingatlan helyén egy új beruházás is kiépülhet, szolgálva a győriek érdekeit, közlekedését.
Jövőre elkezdődhet Budapest Keleti, Nyugati, Déli és Kelenföld vasúti állomások, valamint Debrecen, Győr és Szeged pályaudvarainak felújítása és funkcióbővítése – olvasható a MÁV honlapján pénteken közzétett tájékoztatóban.
Szép házak, gondozott előkertek, új burkolat, rendezett utcakép fogadja a járókelőt a ménfőcsanaki Ecker János utcában.
Az Agrárminisztérium (AM) elkötelezett a legkisebb mezőgazdasági termelők és vállalkozások megerősítése és a kisgazdaságok életképességének megőrzése mellett, ezért hirdeti meg a kisüzemek fejlesztésére kiírt pályázatot - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A Kiserdő kapcsán több témában is szavazást indítana március közepén Pintér Bence. A Szent Anna Otthonnál található mintegy 2600 négyzetméteres rész jövőjének, valamint egy rekortán futópálya kiépítésének kérdése mellett most arra is kíváncsi lenne a polgármester, hogy hogyan vélekednek a marcalvárosiak egy, a Pápai út mellett építendő kerékpárútról, mely a Kiserdőt is érintené. Mindeközben az egyébként már, a korábbi városvezetés által komoly munkával előkészített, TOP pluszos projektek közé sorolt beruházás pályázatát március végéig be kellene nyújtania az önkormányzatnak. A téma több kérdést vet fel...
Az ország legkorszerűbb IVUS képalkotó kardiológiai berendezését adták át a győri szívcentrum szívkatéteres laboratóriumában. A West Hungária Bau Kft. négymillió forinttal járult hozzá a drága műszer beszerzéséhez.
Végre megújulhat az évtizedek óta gyalázatos állapotban lévő győri vasútállomás. Erről a város országgyűlési képviselője beszélt Híradónknak.
A Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamosok elejét élénksárga matricázással tesszük feltűnőbbé, hogy jobban kitűnjenek a közúti forgalomból, és ezáltal megpróbáljuk csökkenteni az ütközések, balesetek számát. Mind a MÁV, mind pedig a közúton közlekedők számára előnyös színesítés ötletét a MÁV egyik mérnökgyakornokának elképzelése adta, amelyet előzetes vizsgálati eredmények is alátámasztottak. Az első átmatricázott TramTrain a mai napon állt forgalomba.