Címke: évértékelő
Hirdetés
Ficsór Dávid 2023.01.19.

Mozgalmas, kihívásokkal teli évet zárt a Bercsényi

Mozgalmas és kihívásokkal teli évet zárt 2022-ben a Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum. Németh Zsolt az intézmény igazgatója a Győr+ Médiának elmondta, hogy komoly elvárásokat fogalmaztak meg magukkal szemben az év elején, amiknek igyekeztek is megfelelni.

Győr+ 2023.01.18.

Szakmai sikerek egész sora a Pálffyban

Közeleg az első félév vége, a Pálffy Miklós középiskola pedig szakmailag igazán erős félévet, sőt évet tudhat maga mögött.

Németh Boglárka 2023.01.18.

Intenzív lesz 2023 a városrendészeknek is

2023-ban is folytatják a kemény munkát a városrendészek Győrben. 2022-ben is azért dolgoztak, hogy a város rendben legyen, lakói pedig biztonságban érezhessék magukat. Miletics Mór, a szervezet szakmai igazgatója úgy fogalmazott: a városrendészet maga a rend, amelynek célja, hogy a közterület védelmi feladatok mellet úgy dolgozzanak, hogy az egyéb rendvédelmi szervek munkáját is segítsék és kiegészítsék.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.01.18.

Szinte meg sem érezték a válságot a Gábor Lászlóban

Szinte meg sem érezték az elmúlt év második felében begyűrűzött energiaválságot a Gábor László Szakképző Iskolában. Ezt mondta az intézmény igazgatója a Győr Plusznak. Árvai Zsolt kiemelte, a közelmúltban energetikai korszerűsítés zajlott náluk, így, persze kellő spórolás mellett, de a korábbihoz hasonló, normális kerékvágásban zajlik az oktatás. A Gábor Lászlós diákok rengeteg szakmai sikert értek el 2022-ben és a duális partnerek is kitartanak az intézmény mellett, így idén is sikeres évben bíznak az iskolában.

Pécskai István 2023.01.15.

2022-ben is remekeltek a győri sportolók

Kiemelkedő győri sportsikereknek örülhettünk 2022-ben. A város büszke lehet a versenyzőire, akik több sportágban is fényes diadalokat arattak, s szereztek rengeteg érmet. Mindemellett sajnos tragédiák is történtek az elmúlt évben és legendás sportolók jelentették be visszavonulásukat. Összegyűjtöttük 2022-ből a legfontosabb, győri érdekeltségű történéseket a sport világában.

Zombai-Kovács Ákos 2023.01.11.

Lukács-iskola: soha rosszabb évet, mint a 2022-es

Izgalmas éven van túl a Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum. Szentpéteri Marianna igazgató a Győr+ Médiának azt mondta: nehéz, kihívásokkal teli volt az elmúlt esztendő, amikor kiválóan vizsgázott az iskola, a diákok pedig rengeteg jó eredményt értek el hazai és nemzetközi szinten is. 2023-ban pedig több újdonság is lesz a Lukácsban.

Hirdetés