Életet mentettek a magyar-olasz focimeccsen
Éppen sorban állt tegnapi magyar-olasz focimérkőzés előtt az az 50 év körüli szurkoló, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze a Puskás Aréna bejáratában.
Éppen sorban állt tegnapi magyar-olasz focimérkőzés előtt az az 50 év körüli szurkoló, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze a Puskás Aréna bejáratában.
Munkálatok végzése közben ráomlott egy pince három munkásra szerda reggel Miskolcon, a férfiak nem adnak életjelet magukról, mentésük folyamatban van - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A kutató-mentőkutyák már sok száz eltűnt embernek segítettek Magyarországon. Régiónkban több csapat is működik, amelyek a négylábúak kiképzésével foglalkoznak, és ha riasztják őket, akkor azonnal a helyszínre sietnek. Legutóbb nyár elején, Bábolnán egy idős férfit mentettek meg. A jól felkészített kutyákat, leginkább elkeseredett tinik, vagy éppen eltévedt és összezavarodott szépkorúak miatt hívják.
Hőssé vált Horváth Helga rendőr-főtörzsőrmester, az M1-es autópálya balesethelyszínelője. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya és Forgalom Ellenőrző Alosztályának munkatársa szombat este 19 óra után kollégájával egy vészvillogóval várakozó, svéd személyautóra lett figyelmes az M1-es autópályán Ausztria irányában, Börcs térségében. Észlelték, hogy a gépkocsi vezetője egyedül, eszméletlenül ül a kocsijában. Nem adott életjelet magáról, se légzése, se pulzusa nem volt a mindössze 21 esztendős férfinak.
Egy megdöbbentő videóra lettünk figyelmesek ma reggel a közösségi médiában, amelyen az látható, hogy bátor férfiak egy balesetnél segítenek, vélhetően megmentve ezzel a sofőr életét. Kiderült, régiónkhoz köthetők a bátrak, az RC Pannonhalma 2020 tagjai.
Egy 71 éves, mozgáskorlátozott férfit hoztak ki az égő győrladaméri házból a győri rendőrök.
Megszólalt a szén-monoxid-érzékelő Győrben az Újlak utca egyik első emeleti lakásában hétfőn este. A város hivatásos tűzoltóinak és a gázszolgáltató szakemberének mérései is igazolták a mérgező gáz jelenlétét az ingatlanban.
A gyakorlatot a Fertő Tavi Speciális Kutató és Mentő Vízipolgárőr Egyesület kezdeményezésére a nyári időszakban megnövekedett vízi balesetek megelőzése miatt, Gönyűre a Duna-parta szervezték.
Egy 80 éves férfi eltűnéséről érkezett bejelentés a rendőrségre a tegnapi napon, akinek keresését a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve azonnal megkezdték, és a bejelentéstől számított mintegy három órán belül rátaláltak, és őt épségben otthonába vitték.
Harmincnégy év telt el azóta, hogy két hivatásos tűzoltó tragédiájával zárult egy életmentés Mosonmagyaróváron.