Az életmentő kutyák mindig segítenek

Fotó: Győr+
Kárpát Zsolt
2022.07.29. 15:55

A kutató-mentőkutyák már sok száz eltűnt embernek segítettek Magyarországon. Régiónkban több csapat is működik, amelyek a négylábúak kiképzésével foglalkoznak, és ha riasztják őket, akkor azonnal a helyszínre sietnek. Legutóbb nyár elején, Bábolnán egy idős férfit mentettek meg. A jól felkészített kutyákat, leginkább elkeseredett tinik, vagy éppen eltévedt és összezavarodott szépkorúak miatt hívják.

A területkereső kutya néhány másodperc alatt ráakadt a nem megfelelő testhelyzetben lévő személyre, majd ugatással jelez. Ez persze csak gyakorlat a győri Püspökerdőben. Valós helyzetekben a rutinos, 10 éves kutya már jó néhány életet megmentett. Lendon felkészítése több éven át tartott, csakúgy, mint a többi keresőkutyáé. 

„A kiválasztott kölyökkutyát már 7-8 hetes korban az adott feladatára kezdjük el tréningezni, ez tulajdonképpen játékos tanítást jelent. Egyébként ezeknek a kutyáknak a képzése életük végéig tart. Egy-egy négylábú okítása körül-belül három év, ennyi idő után mondhatom azt, hogy alkalmas éles szituációban egy feladat megoldására” – mondja a helyszínen Kulcsár József.

A Kulcsár Kutató- Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány elnöke már 30 éve oszlopos tagja a magyar mentőkutyás társadalomnak, 2016–tól  alapítványán keresztül koordinálja a Nyugat-Dunántúlon az életmentő akciókat. A riasztások az Országos Rendőr Főkapitányság Tevékenységirányító Központjától érkeznek. Fiatal tinik és idősek ez a leginkább veszélyeztetett korosztály. 

„Sok a családi konfliktus, illetve a gyerekek gyakran elkeserednek a rossz bizonyítvány miatt, amivel nem mernek a szülők elé állni és elszöknek, elcsatangolnak otthonról. Az idősebbeknél a koronavírus után azt tapasztaltuk, hogy gyakrabban válnak depresszióssá, befordulnak, vagy úgy érzik, hogy kilátástalan a helyzetük. Ezért váratlanul elhagyják otthonaikat és ismeretlen helyre távoznak, ezzel próbálják a hozzátartozók figyelmét felhívni” – emelte ki Kulcsár József.

A Kulcsár Kutató- Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány azon túl, hogy eltűnt személyek felkutatását végzi, jótékony akciókat is a szervez, és rendszeresen gyűjt adományokat rászorulóknak.

Kapcsolódó témák: #életmentés | #híradó | #kutya |