Floyd is nagy segítség volt a péri kislány keresésében

Havassy Anna Katalin Floyd Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány
2022.11.14. 18:30

Számos hírt adtunk már arról, hogy szerencsésen ért véget egy Pér melletti tanyáról eltűnt kislány keresése. Rengetegen segítettek, az emberi erő és kitartás diadala volt a szervezett és hibátlanul összehangolt keresés. Azonban nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a kereső- és mentőkutyák is erőn felül teljesítettek, természetesen vezetőikkel egyetemben. Floyd kiemelten jól követte a szagot, nem is maradt el a dicséret.

Bárdosi Katalin és Floyd, a csodás németjuhász összeszokott párost alkot, számos alkalommal bizonyították már tudásukat. A november 13-án, Pér mellől eltűnt hat éves kislány kereséséhez is csatlakoztak, körülbelül este háromnegyed 7-től. Katalint jó ideje támogatja a kutatások során párja, Kovács József is, aki speciális mentőként erősíti a Floyd Mentőkutyás Szolgálat Alapítványt. Míg Floyd és Kati a nyomot követik, József mögöttük biztosít és ha kell, szakszerű segítséget nyújt.

„A kis Zora felkutatása nem tűrt halasztást. A család autójának üléshuzatát hasítottam fel egy késsel, mert mondták, hogy mindig ott ül a kislány. Floyd így szagot fogott és elindulhatott a keresés. Büszke vagyok rá, mert szinte a kislány útjának feléig tökéletesen követte őt, majd valamiért letért a nyomról. Sokszor én magam sem tudom, hogy miért veszti el a szagot, de sajnos ez ilyen. Rengetegszer előfordul, hogy a keresőkutya nem konkrétan az eltűnt személyt találja meg, hanem az útvonalat amerre haladt és irányba állítja a keresőket. Ezzel pedig időt spórolhatunk, illetve az átnézendő területet is szűkíthetjük– mesélte Katalin, aki érthetően nagyon büszke kutyájára, akivel rengeteget tréningeznek, pont azért, hogy az ilyen éles szituációkban is sikeresek lehessenek.

Floyd tehát kitartóan követte a nyomot, ameddig csak tudta. Nem érdekelte sem a sűrű köd, sem pedig a hideg, kereste a kislányt, ameddig bírta, ameddig megvolt neki a nyom. Ahogy gazdája Kati, úgy ő is bőrig ázott, átfagyott, de ez ilyenkor természetes. Erre vállalkoztak akkor, amikor elhatározták, hogy az emberek megsegítésére szentelik a szabadidejüket.

Belegondolni is rossz volt, hogy ahogy mi áztunk a ködben és fáztunk az éjszakában, úgy fázhat a kislány is. Floyd ameddig lehetett, elment, majd átadtuk a terepet más kereső kutyáknak, hiszen sokan érkeztünk a helyszínre. Hétfőn vissza akartunk menni, ám jött a hívás, hogy szerencsére élve, épségben megtalálták a kislányt. Nagy volt az örömünk, főleg amikor azt is megtudtuk, hogy Floyd a kislány elmondása szerint is a helyes irányt mutatta meg. Ezért polgármesteri és rendőri dicséretben is részesült. Szerencse, hogy Zora talpraesett kislány, s nem történt vele semmi baj. A párom már napközben is dolgozott, én pedig éjszakára megyek nemsokára. Fáradtak vagyunk, de ez a fáradtság örömmel párosul. Floyd nevében pedig itt is köszönjük a dicséretet, a simogatásokat és ígérjük: amikor csak tudunk, segítünk!” – zárta a szakember.

Kapcsolódó témák: #112 | #eltűnt személy | #keresőkutya | #rendőrség |