A Gyirmót család is összefog a menekültekért
A Gyirmót FC Győr tulajdonosai, vezetői és játékosai is szeretnének részt vállalni az ukrajnai menekültek megsegítésében. Ennek megfelelően humanitárius segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak.
A Gyirmót FC Győr tulajdonosai, vezetői és játékosai is szeretnének részt vállalni az ukrajnai menekültek megsegítésében. Ennek megfelelően humanitárius segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak.
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlásának megfelelve felfüggesztette az összes orosz és belarusz sportoló, tisztségviselő és más hivatalos személy részvételét bármely nemzetközi vagy kontinentális eseményen.
Bravúros diadalt aratott a Magyar Kupában az ETO focicsapata, amely az élvonalbeli Fehérvár gárdáját búcsúztatta a negyeddöntőben (2-1). Azt már előre lehetett tudni, hogy a szurkolók és a játékosok számárak különleges lesz a mérkőzés. A két együttes évtizedek óta rivalizál egymással, a két tábor tagjai finom szólva sem kedvelik egymást...
Már a legjobb négy közé kerülés volt a tét csütörtökön este a labdarúgó Magyar Kupában, ahol az ETO FC Győr igazi presztízsmeccsen fogadta a MOL Fehérvárt.
Patinás rangadót rendeznek ma a labdarúgó-Magyar Kupában. Az NB II-ben szereplő ETO FC az élvonalbeli Fehérvárt fogadja hazai pályán (ETO Park, 20.00). Olyan futballistákat kérdeztünk a mérkőzésről, akik játékospályafutásuk során mindkét együttesben megfordultak.
Felbontotta a szerződését a Forma–1 vezetősége az Orosz Nagydíj szervezőivel. Ezzel eldőlt, nemcsak idén, hanem bizonytalan ideig nem szerepelnek a pilóták Oroszországban.
A Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) indokolatlannak tartja az orosz sportolókkal szembeni szankciókat, és álláspontja szerint a versenyekről való kitiltásuk csak növeli az igazságtalanság érzését.
Garri Kaszparov, az oroszok világbajnok sakklegendája élesen kritizálta Vlagyimir Putyin elnököt, aki háborút indított Ukrajna ellen. Kaszparov a német Frankfurter Allgemeinen Zeitungnak adott interjújában diktátornak nevezte az orosz elnököt.
Lemondott posztjáról Igor Levityin, az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) orosz elnöke. A 70 éves sportvezető 2020 szeptembere óta vezette a pingpongosok kontinentális szervezetét.
Mégsem indulhatnak az orosz és fehérorosz sportolók a pénteken kezdődő pekingi téli paralimpián.