Cselgáncs: oroszok is indulhatnak a nemzetközi szövetség versenyein

MTI
2022.03.03. 13:42

A Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) indokolatlannak tartja az orosz sportolókkal szembeni szankciókat, és álláspontja szerint a versenyekről való kitiltásuk csak növeli az igazságtalanság érzését.

Az IJF közleményében Oroszország ukrajnai háborújára utalva leszögezte, hogy a történtekért nem hibáztathatók a sportolók. Egyúttal bejelentette, hogy az orosz cselgáncsozók a szervezet zászlója alatt indulhatnak nemzetközi versenyeken, és győzelmük esetén az IJF himnusza hangzik fel.

„Bármilyen radikális döntés a sportolók versenyeken való részvételének akadályozására csak az erőszak eszkalációját folytatná, és az igazságtalanság érzését táplálná azon sportolókban, akik nem vettek részt a konfliktussal kapcsolatos döntésben” – áll a dokumentumban.

A sportolópárti közlemény kibocsátása előtt az IJF a múlt hét végén törölte az égisze alatt zajló összes oroszországi versenyt, így a Grand Slam-sorozat májusra, Kazanyba tervezett állomását. Egyúttal vasárnap bejelentette, hogy felfüggesztette Vlagyimir Putyin orosz elnököt az IJF-ben viselt tiszteletbeli elnöki és nagyköveti tisztségéből.

Kapcsolódó témák: #fehéroroszország | #háború | #konfliktus | #ukraine | #Ukrajna |