Labdarúgás

A Gyirmót család is összefog a menekültekért

Illusztráció: Vig Norbert
Győr+
2022.03.04. 20:14

A Gyirmót FC Győr tulajdonosai, vezetői és játékosai is szeretnének részt vállalni az ukrajnai menekültek megsegítésében. Ennek megfelelően humanitárius segítséget nyújtanak a bajba jutottaknak.

Kézenfekvő volt az ötlet – mivel a Gyirmót a következő fordulóban Kisvárdára látogat – ne üres kézzel érkezzenek a gyirmóti csapat tagjai a határhoz közeli településre. 

„A mérkőzésre a csapatot szállító buszon kívül a klub vezetőinek személygépkocsijait, valamint a hozzánk és érdekeltségi köreinkbe tartozó cégek gépjárműveit – minimum 5 kisbusz és személygépkocsik– szeretnénk megtölteni a rászorulók megsegítésére szánt felszerelésekkel, használati tárgyakkal és élelmiszerekkel.” – írják a klub hivatalos honlapján.

„A segítségnyújtás céltudatos lesz, felvesszük a kapcsolatot a segélyek elosztását koordináló központtal, ahonnan pontos iránymutatás alapján azt fogjuk gyűjteni, amire elengedhetetlen szükség van.” – folytatják.

Az adományozásba bekapcsolódik a klub főszponzor cége az Alcufer, az Alcufer és a csapat tulajdonosai Horváth Ferenc és Horváth Ernő, illetve az egyesület valamennyi vezetője, edzője és játékosa. Természetesen várnak minden adományozót, akik a Gyirmót FC Győrőn keresztül szeretnék eljuttatni felajánlásaikat a rászorulóknak.

Az adományokat március 07.-11-ig várják az Alcufer Stadion recepcióján 8-19-óra között. Cím: Győr, Ménfői u. 61.

Természetesen a konvojhoz csatlakozhat saját gépjárművel bárki. A konvoj március 3-án, vasárnap 7 órakor indul az Alcufer Stadionból.

„Amit elsősorban várunk: tartós élelmiszer, édesség, tisztító és mosószer, láz és fájdalomcsillapító, pelenka, tisztálkodási szerek (fogkrém, fogkefe, sampon, szappan, WC papír, popsitörlő, betét, tusfürdő, zsebkendő) fehérneműk, játékok. Ruha nem kell, köszönjük!” – zárták a közleményt honlapjukon.