Aranyeső győri változatban
Újabb sikeres versenyen van túl a Győri Úszó SE. A GYÚSE fiataljai ezúttal Budapesten, az Országos Diákolimpia "A" kategóriás döntőiben remekeltek: 31 érmet, köztük 16 aranyat hoztak haza Győrbe.
Újabb sikeres versenyen van túl a Győri Úszó SE. A GYÚSE fiataljai ezúttal Budapesten, az Országos Diákolimpia "A" kategóriás döntőiben remekeltek: 31 érmet, köztük 16 aranyat hoztak haza Győrbe.
Sajtótájékoztatón jelentette be a Győri ETO-UNI FKC az első igazolásait a 2023/24-es bajnoki szezonra. A Klub nem titkolt célja az NB I-be való feljutás, és a friss igazolások is ezt a törekvést támogatják.
Az ETO az NB II legfiatalabb átlagéletkorú csapata, ennek minden pozitívumával és negatívumával együtt. Voltak nagy győzelmek, főleg idegenben és váratlan vereségek, főleg hazai pályán. Utóbbira fizetett rá Tímár Krisztián vezetőedző, akit márciusban menesztettek posztjáról. A szakember távozása után először szólalt meg, elmondta, milyen kritikát fogalmaztak meg vele szemben, miért nem voltak otthon ugyanolyan eredményesek, mint idegenben, de beszélt a 18-19 éves játékosok beépítéséről is. Váratlanul érte, hogy elküldték, ugyanakkor meglepte, hogy távozása után egy sima négyest kapott volt csapata. Tudja, hogy követett el hibákat, de az sem tántorítja el céljaitól, hogy havonta két edzőváltás jut az NB II-re – a csakfoci.hu interjúja.
Április elsején a Diákolimpiai Országos Úszó Döntőket tartották Budapesten. A Győri Úszó SE növendékei kiemelkedően szerepeltek a versenyeken több érmet is hazahoztak a győriek.
Elkerülte egymást a bajnok Győri Audi ETO KC és a címvédő Ferencváros a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjének hétfői sorsolásán.
Faluvégi Dorottya és Szöllősi-Zácsik Szandra betegség miatt kénytelen kihagyni a női kézilabda-válogatott izlandiak elleni világbajnoki selejtezőjét.
A két kiváló szakembernek korántsem volt felhőtlen a viszonya tavaly május óta, ám Ambros Martín utolsó, Fradi elleni bajnokija után nem várt események játszódtak le a sajtószobában.
Éppen egy héttel ezelőtt ismét tétmeccset játszott a válogatott. Sokaknak mellékes téma, újra előbújnak azok is, akik már 30 évvel ezelőtt is tudták, hogy a magyar foci semmit nem ér. Több százezer magyarnak – köztük nekem is – pedig rendkívül fontos. Mert a válogatott meccseire járni nem csak a sportról szól.
Egy kicsit gyengébb első félidőt követően a másodikban sikerült összeszednie az AGROFEED ETO-UNI Győr csapatának a védekezést és magabiztos győzelemnek örülhettek a győriek a lefújásnál.
A labdarúgó NB II 29. fordulójában a harmadik helyezett Gyirmót a nyolcadik helyen álló ETO-t fogadta hazai pályán az Alcufer Stadionban. Amellett, hogy városi rangadót rendeztek, ez volt az első mérkőzése Antonio Munoz vezetőedzőnek az ETO kispadján. A Gyirmót viszont elrontotta az új edző bemutatkozását...