Magabiztosan győztek az ETO férfi kézisei

Győr+ Fotó: Vig Norbert
2023.04.02. 20:41

Egy kicsit gyengébb első félidőt követően a másodikban sikerült összeszednie az AGROFEED ETO-UNI Győr csapatának a védekezést és magabiztos győzelemnek örülhettek a győriek a lefújásnál.

A mérkőzést a Paár, Lang, Mátés, Ásványi, Győri-Dani, Nagy sorral kezdte a zöld-fehér csapat, a kapuban Vargával. Rögtön az első mozdulat Vargához köthető, hiszen az ő védésével indult a meccs, amelyet követően Ásványi volt eredményes már a másik oldalon. A második győri találatra sokat kellett várnia a szurkolóknak, Mátés hétméteresből szerezte meg első gólját (6. perc 2-3). Nagy két találatát követően bár tartotta az ETO a két gólos hátrányát, a tizedik percben 4-6-os állásnál Bencze József felhasználta első időkérési lehetőségét.

Nagy és Ásványi góljaival az ETO-nak a góllövés továbbra sem okozott nehézséget, a védekezés viszont Goór távollétében nem égett azon a hőfokon, mint azt megszokhatták a szurkolók. Décsi érkezett a védőfalba Rosta helyére, ám továbbra is rengeteg helyzetet tudtak kialakítani a vendégek. A 15. percben Nagy és Lang góljait követően még mindig vendég vezetés volt (6-7), majd zsinórban négy vendégtalálattal és Paár góljával a 20. percben már 8-11-es eredményt mutatott az eredményjelző. Fontos hétméterest hárított Varga a 21. percben, majd a mérkőzés során másodszor emberelőnybe kerültek a zöld-fehérek. Paár volt eredményes ez alatt az idő alatt, sajnos azonban több gólt nem sikerült emberelőnyben szerezni. Lang és Mátés góljaival 11-12-re zárkózott az ETO, majd Rosta első góljával 12-13-ra módosította az eredményt. A félidő hátralevő részében még Lang talált ellenfelünk kapujába, így a félidei eredmény: 13-14.

A második játékrészre a Paár, Sokoray, Mátés, Rosta, Sövegjártó, Nagy sort küldte a pályára győri vezetőedző, a kapuban továbbra is Vargával. Rögtön az első támadásban sikerült is kiegyenlíteni, hiszen Paár talált a Szigetszentmiklós kapujába. Ezt követően Sokoray és Nagy is gyors gólokat szereztek, így a 34. percben már a győrieknél volt az előny (16-15). A hazai csapatkapitány újabb találatát követően 18-17-re módosult az eredmény, ráadásul ismét emberelőnybe került az ETO. (37. perc 18-17). Előnyben 19-17-re tudott meglépni a zöld-fehér gárda Sövegjártó első góljával, ám épphogy letelt az emberelőny, hátrány lett belőle miután Décsi kapott kettőperces büntetést. A 40. perchez érkezve az emberhátrány ellenére a házigazdák előny nem csökkent, hiszen ez idő alatt 2-2-es eredményt futottak a csapatok (21-19). Érkezett a vendégek vezetőedzőjének időkérése is a 41. percben, melyet követően gólt nem tudtak szerezni, ellenben Mátés távolról eredményes tudott lenni (42. perc 22-19). Rosta kettő perces kiállításával ismét hátrányban kellett játszania az ETO-nak, ezt meg is nyerték a vendégek 2-0-ra (45. perc 22-21). Már azonos létszámnál visszaszerezték a hazaiak a kétgólos előnyüket, sőt Mátés találatával 25-22-re léptek meg. Ismét emberelőnybe került az ETO a 49. percben, ezt követően Mátés hétméteresből, Varga pedig saját kapujából szerzett egészpályás gólt (50. perc 27-23). Ásványi és Nagy találatával 4-0-ás periódust produkáltak a győriek, így érkezett is a vendégek időkérése az 52. percben (29-23).

Az időkérés után Ásványi üres kapus találatával már hét góllal vezetett az AGROFEED ETO-UNI Győr (30-23), az utolsó öt percre így magabiztos előnnyel fordultak. Sövegjártó  után Décsi is kettő perces büntetést kapott az 56. percben, így kettős emberhátrányban kellett tovább játszania a csapatuknak.. Ásványit így is megtalálták a falban, aki megszerezte 32. hazai gólt. Közben Varga is remekelt a kapuban hiszen hétméterest és ziccert is hárítani tudott. Az 59. percben Bencze József felhasznált még egy időkérési lehetőséget, melyet követően már csap Simon szerzett két gólt a mérkőzésen, a végeredmény: 34-29. 

AGROFEED ETO-UNI Győr – Szigetszentmiklósi KSK    34 – 29   /13-14/
Agrofeed ETO-UNI Győr: VARGA (15 védés, 37%), Décsi (K), Décsi, Sokoray 3, Lukács, Győri-Dani, Lang 3, Ásványi 5, Szöllősi 1, Nagy 6, Pápai, Rosta 1, Sövegjártó 2, MÁTÉS 6,  Paár 4, Simon 2
Vezetőedző: Bencze József

Forrás: etokc.hu

Galéris: Vig Norbert

Kapcsolódó témák: #Agrofeed ETO-UNI Győr | #férfi kézilabda |