Elődöntőben az UNI Győr ETO HC!
Az Andersen Liga tavalyi döntőse, a dunaújvárosi Worm Angels csapata ellen két magabiztos győzelemmel jutott be az ETO HC a rájátszás négy legjobb együttese közé.
Az Andersen Liga tavalyi döntőse, a dunaújvárosi Worm Angels csapata ellen két magabiztos győzelemmel jutott be az ETO HC a rájátszás négy legjobb együttese közé.
Bukor Ádám úgy lett az uszonyos úszás sokszoros világbajnoka, világcsúcstartója, hogy a sikerhez vezető útja tele volt akadályokkal, buktatókkal. Szlovákiában nőtt fel és magyarként kettőzött erővel kellett küzdenie azért is, hogy elismerjék tehetségét, és megfelelő körülmények között tudjon edzeni.
A Simple Női Kupa elődöntőjében a Haladás Viktória vendégeként lépett pályára a Győr.
Péntektől vasárnapig a győri Olimpiai Sportpark multicsarnokában rendezik az asztaliteniszezők 3,5 millió forint összdíjazású országos bajnokságát, amelyen a válogatott tagjai is asztalhoz állnak.
Első alkalommal szerveznek a tavaszi szünetben kenus tábort a Győri Vízitelepen, hogy mozgással és jó levegőn tölthessék a szünidőt a fiatalok.
Fölényes sikert aratott az Alba Fehérvár vendégeként a Győri Audi ETO KC a női kézilabda NB I keddi játéknapján.
Amíg az ETO FC női csapata nem kevesebb, mint nyolc játékosát nélkülözve is pályára lépett vasárnap délután Budaörsön, addig a Haladás együttese elhalasztotta az elmúlt hétvégére kiírt találkozóját. Hogy ennek miért is van most különös jelentősége? Nos, szerdán 16 órakor Szombathelyen, a két csapat egymás ellen szerepel, a tét pedig nem kisebb, mint a Magyar Kupa döntőjébe jutás!
Az Ipartechnika Győr SE felnőtt női csapata ismét megnyerte a szuperliga csapatbajnokságot. Egymást követően immár harmadszor zsebelték be a legjobbaknak járó elismerést a tekések.
A gyirmóti Alcufer Stadionban lép pályára a héten az U20-as magyar labdarúgó-válogatott. Két meccset is játszanak a mieink Izland ellen.
Ma bejelentették a csapat új edzőjét, de a keddi Alba Fehérvár elleni találkozón még Kun Attila vezeti a győri együttest. A cél nem lehet más, mint az újabb győzelem megszerzése.