Környezetvédelmi nap a füvészkertben
Környezetvédelmi napot rendezett pénteken a Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesület.
Környezetvédelmi napot rendezett pénteken a Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesület.
A Pannon-Víz Zrt. tájékoztatja a közlekedőket, hogy Győrben, az Akác utcában az óvoda ivóvíz bekötése meghibásodott.
Magyarország energiaigénye ötven százalékkal nőhet a következő hat évben, ugyanis a kormány tervei szerint a legfejlettebb iparágakat honosítják meg hazánkban.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Polgárőr Szövetséggel együttműködve közösen baleset-megelőzési kampányt, közlekedési ellenőrzés-sorozatot indított Bringa Mustra címmel. Az akció hétfőn a Dunakapu térről startolt, ahol a szakemberektől tanácsot kérhettek az érdeklődők, átvizsgáltathatták kerékpárjuk műszaki állapotát a térre érkezők, volt bringajelölés, de ügyességi feladatokban is bizonyíthattak a játékos kedvű kerekezők.
A lehullott nagy mennyiségű csapadék hatására árhullám érkezik hazánk területére, az áradás a Petőfi-hídnál lévő parkolóban álló gépjárműveket is veszélyezteti.
A napokban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában díjazták azokat a diákokat, akik részt vettek és sikeresen szerepeltek az idei SzakmaSztár versenyen.
A győri Szigethy Attila út 78. szám mögötti szervizúton történt az a baleset, amelyben kerékpárosok ütköztek. A május 29-én, délután történt eseményben a vétlen fél megsérült, a rendőrség keresi a másik biciklist.
Az Ösztöndíjprogam Keresztény Fiataloknak (ÖKF) keretében hazájukban kisebbségben élő vallásos hallgatók jutnak felsőoktatási támogatáshoz. A programnak köszönhetően jelenleg 19 ösztöndíjas folytat tanulmányokat a győri Széchenyi István Egyetemen, akiknek egy csoportja nemrégiben a Pannonhalmi Főapátságot látogatta meg.
A kijevi parlament által elfogadott 2017. évi oktatási törvény a magyar nyelvű oktatás lehetőségeit, a 2019. évi ukrán nyelvtörvény az anyanyelv hétköznapi használatát korlátozta drasztikusan.
A népszerű Kékfrankos koncertsorozat a Hollywood Classics című programmal elstartolt az első nyári hétvégén. A Győri Filharmonikus Zenekar Alex Johansson dirigálásával a többi közt John Williams és Hans Zimmer világslágereiből válogatott június 2-án, a sikersztori októberben Győrött folytatódik.