Megújul az idei Diabétesz Világnap Győrben
Két hétvégén zajlanak az idei évben a Diabétesz Világnapi események Győrben. A cél, hogy korábbinál is több érdeklődőt vonjanak be a programokba, november 3-án és november 10-én.
Két hétvégén zajlanak az idei évben a Diabétesz Világnapi események Győrben. A cél, hogy korábbinál is több érdeklődőt vonjanak be a programokba, november 3-án és november 10-én.
A Győri Ipartörténeti Alapítvány emléktábla projektje 2024-től új koncepció alapján folytatódik. Célul tűzték ki, hogy az egykori gyárakról való emlékállítás mellett a győri ipar jeles képviselőiről is megemlékezzenek. Ennek első stációja Horváth Ede – a RÁBA-gyár igazgatója – tiszteletére állított emlékhely felavatása volt.
Dr. Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley magyarországi irodájának ügyvezető igazgatója volt a győri egyetem „Spinoff Extra” rendezvénysorozatának vendége, aki inspiratív előadást tartott életéről. Volt kanadai sakkbajnok, gyakornokként kezet rázott Bill Gatesszel, cégének fejlődését segítette Tokióban és Londonban, majd részt vett a budapesti iroda megalakításában.
A GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy a cég működési területén a hulladékszállítás november 1-jén változás nélkül történik. A szolgáltatással érintett címeken a megszokottak szerint reggel hat órára kérik kitenni ürítésre a hulladékgyűjtő edényeket.
Szingapúrban átadták a Red Dot Award díjakat, melyet a művészvilág a „dizájnerek Oscar-díjaként” tart számon. A díjazottak között volt a győri Bárdi Dorina, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) diplomása is, aki Lengyel Márton csoporttársával együtt készített GrowOn nevű pályázatáért érdemelte ki ezt a hatalmas elismerést.
Barcelonában született, és több mint két hete már Győrben, az Audi Hungarianál 3500 szakképzett magyar munkatárs keze által kel életre a Cupra Terramar. A vállalat magyar és nemzetközi újságírók számára biztosított lehetőséget, hogy hazai környezetben próbálhassák ki a Cupra vadonatúj autóját.
A mindenszentek, a halottak napja előtt a Győr-Szol Zrt. nagy figyelmet fordít a győri köztemetők felkészítésére. Október utolsó heteiben az üzemeltető megerősített létszámmal dolgozik a falevél összegyűjtésén, elszállításán. A szilárd burkolatú utakat géppel, a kavicsos utakat kézi erővel seprik, tisztítják. Folyamatos a temetőkből a hulladék elszállítása.
Alapítványoknál, állatmenhelyen és ebrendészeti telepen él több száz gazdára váró, győri négylábú. A kutyák és macskák örökbefogadásának esélyeit nagyban meghatározzák az állat tulajdonságai, de különös módon még a szőrszín is lehet hátrány.
Győr Megyei Jogű Város önkormányzata közzétette a nemzetiségi önkormányzatok közmeghallgatásának időpontjait.
Kellemes, őszi idő várható a hét utolsó napján. Kissé felhős lesz az ég, de eső nagy valószínűséggel nem várható.