Győr
Győr+ 2017.04.07.

14 százalékkal drágultak a lakások Győrben

Magyarországon 2016-ban 10,6 százalékkal drágultak a lakásárak, ez az Európai Unióban a legnagyobb mértékű áremelkedés - ismerteti az Eurostat első becslését az ingatlan.com elemzése. Magyarországot Málta követi 9,2 százalékos drágulással, a dobogó harmadik fokán pedig Svédország áll 8,6 százalékos áremelkedéssel.  

Győr+ 2017.04.07.

Három folyó a győri tó partján

Folyók egyesülését ábrázolja a köztéri alkotást, melyet pénteken mutattak be az adyvárosi tó melletti parkban.

Győr+ 2017.04.07.

Nyílt nap a NAV győri ügyfélszolgálatán

Az idei évtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön kérés nélkül elkészítette a bérből és fizetésből élő magánszemélyek szja-bevallási tervezetét a munkáltatóktól, kifizetőktől érkezett adatok alapján. Akinek még nincs, annak érdemes megfontolnia az ügyfélkapunyitást, hogy segítségével online elérje az adóbevallását.  

Győr+ 2017.04.07.

Megyénkben már megvalósult a teljes foglalkoztatottság

Több megyében már megvalósult a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság - írta a Magyar Idők pénteken Szalai Piroskára, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri tanácsadójának tájékoztatására hivatkozva.  

Győr+ 2017.04.06.

Épül a Győrt keletről elkerülő út harmadik szakasza – Fotók

Látványosan és ütemterv szerint halad a Győrt keletről elkerülő út harmadik szakaszának építése –jelentette be Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő, a megyei fejlesztések miniszteri biztosa csütörtökön, az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatóján.

Győr+ 2017.04.06.

Ismét élen jár a győri egyetem

A Széchenyi István Egyetem, az Audi Hungaria és a Nemzetközi Projektmenedzsment Szövetség Magyarországi Vizsgaközpontja, hazánkban első alkalommal indított képzést tavaly szeptemberben.